Henry B. Eyring elnök arra kérte az egyház tagjait, hogy az egyházi jóléti program 75. évfordulójának megünnepléseként mindannyian vegyenek részt egy, az egész világra kiterjedő szolgálati napon. Ennek az utasításnak eleget téve május 14-én, szombaton a Belgiumi Brüsszel Cövek Brüsszel 1., Brüsszel 2. és Nivelles Egyházközségei más önkéntesekkel összefogva részt vettek a „Szolgáld a Várost!” Tavaszi Nagytakarítás programján Brüsszel belvárosában.
Egy imagyűlés és közös ebéd után 200 önkéntest osztottak csoportokra és jelöltek ki számukra takarítási munkálatokat, melyek között szerepelt szemétszedés a parkokban, kertek kigazolása, menhelyek kitakarítása, valamint egy gyermekközpont kitakarítása és rendbe tétele. Habár sok csoport hatalmas távolságokat utazott metrón, hogy részt vegyen a több órás takarításon és munkában, e feladatok óriási megelégedéssel töltötték el az önkénteseket.
Jeremy Carre, a Nivelles Egyházközség egyik papja, 14 másik önkéntessel egyetemben azt a feladatot kapta, hogy segítsen a Szegények Kishúgainak nevű szervezetnek.
„Először azt sem tudtam, mihez fogjak” -- mondta.
Ám hamarosan mindannyian kaptunk feladatokat. A nap végére Carre kiválogatott öt láda salátát, kitakarított jónéhány bevásárlókocsit, banánt rakodott, sőt még krumplit is pucolt.
„Amikor lehetőséget keresel a szolgálatra, akkor mindig, mindig adódik valami -- mondta Carre. -- Csak észre kell venni a lehetőségeket. Néha nem is kell túl messze keresni; gyakran egyszerűen beléjük botlasz. Itt semmilyen munkát nem terveztek nekünk, mégis tudtunk nekik segíteni. Az ebben az otthonban végzett szolgálat arra ösztönzött, hogy még többet akarjak tenni. Ez történik, amikor szolgálsz. Megszereted azokat, akiket szolgálsz, és még többet szeretnél szolgálni. Boldoggá tesz az, amit teszel, és másoknak is segítesz jobban érezni magukat. Soha ne hagyj ki egyetlen lehetőséget sem a szolgálatra!”
A moselle-i park kitakarítása után -- amely Brüsszel egyik legszegényebb negyedében található -- Joe Siddoway, a Brüsszel 1. Egyházközség papok kvórumának egyik tagja, ezt mondta: „Először nehéznek bizonyult az összes szemetet összeszedni (a parkban), de miután befejeztük a munkát, láttuk, mennyivel szebb így a park, és mennyivel biztonságosabb a gyermekek számára. Jó érzés volt segíteni.”
Nővére, Liz Siddoway, aki a Babérkoszorú osztály tagja, egyetértett vele.
Először megrémített a feladat -- mondta. -- De amint elkezdtünk dolgozni, az idő csak úgy repült, és végül sokkal szebb lett a játszótér. Jó érzés volt az a tudat, hogy néhány órányi segítségem élvezetesebbé teheti a játékot a gyermekek számára.”
Tom Herway, a Belgiumi Brüsszel Cövek elnöke, nagyon élvezte az egyháztagok azon összetartását, amelyet a közösen végzett munka során tanúsítottak ennek az igencsak változatos cöveknek a tagjai.
„Lenyűgözött, hogy az egyháztagok bármit hajlandóak voltak megtenni, amit kértek tőlük" -- mondta.
Felesége, Anita, missziós szolgálathoz hasonlította a programot.
„Nem tudhatod, hová fognak elhívni a szolgálatra -- mondta. -- Csak mész, és végzed a dolgod.”
A „Szolgáld a Várost!” programot 2005-ben vezették be Brüsszelben „a szegények és a társadalom perifériájára sodródott emberek megsegítésére”.
2009-re e programot 40 városban vezették be világszerte. A városi szolgálati napok megszervezése mellett e kezdeményezés rendszeresen nyújt segítséget a hajléktalanoknak, bántalmazások áldozatainak, a fogyatékkal élőknek, az időseknek, a szellemi fogyatékosoknak, valamint a politikai menedékjogért folyamodóknak.