A földrengés otthonokat dönthet romba, utakat törhet össze, és sajnos több százezer ember életét is kiolthatja. De önmagában még a legerősebb földrengés sem képes elpusztítani egy ember bizonyságát, megtörni a reményét vagy kioltani azt a krisztusi lendületét, amellyel úgy várja a szebb jövőt, hogy közben másokat szolgál. Fernanda Palomino jól tudja, hogy a természeti katasztrófák képesek örökre megváltoztatni az ember életét. 2007. augusztus 15-én súlyos, 8-as erősségű földrengés rázta meg a környékét, és számos más települést Nyugat-Peruban. Több százan haltak meg, és több ezren vesztették el otthonaikat részben vagy teljes egészében, köztük Palomino nőtestvér is. Palomino nőtestvér megsiratta azokat, akik odavesztek a földrengésben. Szomorúan látta, hogy a saját háza is por- és törmelékhalmaz lett. De lelkileg nem ingott meg. Napokkal azután, hogy a rengések elmúltak, Palomino nőtestvér a többi segítőegyleti nőtestvérrel háza romjai mellett főzték a levest éhes szomszédjaiknak, akiknek nagy szüksége volt a meleg, megnyugtató ételre. Most, két évvel később, ismét mosollyal üdvözli a látogatókat új otthonában. A házat egy nagymérvű építkezési projekt keretében építették fel, melyet Nyugat-Peruban az egyház szponzorált. Így több ezer fedél nélkül maradt egyháztag juthatott tartós, földrengésbiztos otthonhoz. Mintegy 349 ház épült az egyház irányításával, az általa biztosított anyagokból. Az izomerőt és a verejtékkel végzett munkát pedig a Palomino nőtestvérhez hasonló egyháztagok és barátok tették hozzá. „Csodálatos dolog volt ez a projekt” – mondta Jeronimo Gutierrez, miközben megmutatta nekünk az új háza megerősített falait és padlózatát, ahol feleségével, Carmennel, és két fiukkal laknak. A Gutierrez-ház kicsi, de annál szilárdabb. Nem egy palota – de az épület menedéket és mindennél értékesebb nyugalmat nyújt a családnak. Gutierrez testvér, Gutierrez nőtestvér és fiaik már számos családi estét tartottak itt, melyen a háláról, a szolgálatról, a reményről és más olyan evangéliumi tantételekről beszélgettek, melyek ugyanannyira otthonuk része, mint a beton, a tégla és az acél. Minden új ház megerősített alapra, és vassal megerősített gerendákkal, oszlopokkal és tetőszerkezettel épült. Az otthonépítő projekt két évvel ezelőtt kezdődött el, mikor elhívtak néhány szakképzett építészeti és pénzügyi háttérrel rendelkező idősebb misszionáriust Peruba, hogy segítsenek az építkezések felügyeletében. A hozzájuk csatlakozó helyi mérnökök pedig segítettek, hogy a szigorú tervezési normák betartásával a házak a lehető legjobban ellen tudjanak állni a földrengéseknek. A tervrajzok, építőanyagok és a szakértő felügyelett mellett „mindez lelki munka is volt” – mondta Rolando Ramirez de Castilla, UNSZ mérnök. „Nemcsak házakat építettünk – hanem az utolsó napi szenteket is” – mondta Alan Layton, az egyik idősebb misszionárius, aki részt vett a projektben, és aki most már a Utahi Oquirrh Mountain templom elnöke. A perui házépítési program valójában elsősorban papsági erőfeszítés volt, mely Marcus B. Nash elder – hetvenes és a Dél-Amerika Nyugati Terület elnöke – irányításával zajlott. A projektet azért hozták létre, hogy újraépítsék a földrengésben elpusztult otthonokat, és a megrázkódtatást átélt lelkeket. A projekt négy fő irányelvre épül: feddhetetlenség, hála, kemény munka és szolgálat. A püspökök, gyülekezeti elnökök és más, helyi papságviselők választották ki azokat a családokat, akik részt vehettek a projektben. Az egyháztag családok akkor számítottak jogosultnak, ha a telek, melyen az elpusztult házuk állt, a saját tulajdonukban volt. Nem lakhattak az úgynevezett „vörös zónákban” sem, melyek olyan földrajzi régiókat jelentenek, ahol magas a földrengésveszély. A kedvezményezettek „napi áldásnak” nevezik új házaikat. „Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen házban lakhatok. Megtanultam bízni az Úrban” – mondta Wenceslao Conde, chinchai egyháztag. A projekt – tette hozzá Layton elnök – a világszerte élő egyháztagok nagylelkű felajánlásainak köszönhető. Az efféle hozzájárulásoknak köszönhetően „350 család most már biztonságos lakóhellyel rendelkezik”. Conde testvér lelke nagy megpróbáltatásnak volt kitéve 2007. augusztus 15-én. A családjával pont a temetésről jöttek visszafelé, mikor a föld hevesen rázkódni kezdett. „Mikor hazaértünk, láttuk, hogy az összes fal megrongálódott. Nagyon megijedtünk” – mondta. A földrengésnek halálos áldozatai voltak a környéken. A Condesék közvetlen szomszédságában élő nő és kislánya nem élte túl a rengésekeket. Az aznapi pánik- és gyász ellenére Conde testvér gondolatai azokra az egyháztagokra terelődött, akiket Chinchában a Balconcito Gyülekezet elnökeként szolgált. Másfél hónapon át istápolta a földrengésben károsult egyháztag társait, miközben ő maga is sátorban lakott családjával a helyi cövekközpont mellett. Conde testvér felesége, Pamela, és két kisgyermekük, Melany és Parley hitéből merített erőt. A 2009. áprilisi általános konferencián D. Todd Christofferson elder, a Tizenkettek Kvórumából beszélt a Conde család evangéliumba vetett állhatatosságáról: „Négy nappal a földrengést követően [Nash elder] már Chinchában volt, hogy hozzájáruljon az egyház segítségnyújtásának koordinálásához. Találkozott Conde elnökkel is. Miközben a régiót sújtó pusztulásról beszélgettek, és megvitatták, mit lehetne tenni az áldozatok megsegítéséért, Conde elnök felesége, Pamela is csatlakozott hozzájuk, egyik kisgyermekét tartva a karjában. Nash elder megkérdezte tőle, hogy vannak a gyermekei. Conde nőtestvér mosolyogva azt felelte, hogy Isten jóságának köszönhetően mindannyian jól és biztonságban vannak. Amikor a hetvenes az otthonukról kérdezte, egyszerűen anyit mondott: »Odaveszett.« »És mi lett a javaitokkal?« – kérdezte Nash elder. »Mindent maga alá temett a törmelék« – válaszolta Conde nőtestvér. »Ennek ellenére – jegyezte meg Nash elder – mégis mosoly ül az arcodon, miközben beszélgetünk.« »Igen – bólintott az asszony. – Imádkoztam, és béke honol a lelkemben. Megvan mindenünk, amire szükségünk van. Itt vagyunk egymásnak, itt vannak a gyermekeink, érvényes a templomi pecsételésünk, itt van ez a csodás egyház, és itt van nekünk az Úr. Az Ő segítségével újra tudjuk majd kezdeni.«” Conde nőtestvér hite meghozta a jutalmat. Újra építkeztek. A család egy szerény kétszintes házban lakik, melyet az egyház otthonújjáépítési projektjén belül húztak fel Peruban. Nyugat-Peru újjáépítése azonban nem csak az otthonukat elvesztett egyháztagokra terjedt ki. A piscói San Miguel Iskola bejárata közelében van egy emléktábla, melyen köszönetüket fejezik ki az egyháznak az iskola újjáépítéséért, miután az teljesen lerombolódott a földrengés következtében. >A területen élő gyermekek ma egy robusztus, kétszárnyú, vöröstéglás iskolaépületben tanulhatnak, melyet az egyház épített fel. „A diákok büszkék, hogy a San Miguelt az iskolájuknak nevezhetik” – mondta Juan Francisco Murguia igazgató, mielőtt háláját fejezete ki az egyháznak és tagjainak. >Rosa Maurtua piscói új otthona falait vidám, ünnepi színekbe öltöztették. Ez egy találó design volt, mert >Maurtua nőtestvér mindennap, mikor megvizsgálja háza szilárd falait és tetejét, újra és újra felidézi azt a jóságot, melyben azóta volt része, mióta a történelmi földrengés elpusztította korábbi otthonát. „Ez egy bámulatos dolog – mondta. – Tudom, hogy az Úr szeret bennünket és nem hagy magunkra. Soha nem hittem volna, hogy ennyire áldott leszek.”
STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.