Sajtóközlemény

Nelson elnök Európába látogat

 
Russell M. Nelson elnök a Tizenkét Apostol Kvórumából és Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza további általános felhatalmazottai misszionáriusokat és egyháztagokat látogattak meg októberben Európa-szerte, az egyház Európa Területén történt éves fejlődési áttekintés részeként. Nelson elnök ezen kívül gyűléseket tartott Angliában, Olaszországban, Spanyolországban és Németországban, hogy segítsen bátorítani és tanítani az egyháztagokat és a misszionáriusokat. Látogatása során Nelson elnök cövekkonferenciákon is részt vett Angliában, és megtekintette a Róma templom építkezését is. A cövek egy adott földrajzi területen belüli gyülekezeti egységek helyi csoportja. 
Nelson elnököt elkísérte Donald L. Hallstrom elder is a Hetvenek Elnökségéből, valamint Gérald Caussé elnöklő püspök. Hallstrom és Caussé volt Nelson elnök segítségére a szenteknek nyújtott szolgálata, illetve az Európa Terület Irodájánál folyó munka áttekintése során. Nelson elnököt Patrick Kearon, az Európa Terület elnöke, illetve az Európa Területi Elnökség más tagjai is elkísérték a különböző gyűlésekre.
„Nagy örömünkre szolgál Nelson elnök látogatása, melynek során áttekintette az egyház munkáját az Európa Területen – mondta Kearon elnök. – Hálásak vagyunk az egyháztagok és a misszionáriusok munkájáért és szolgálatáért,  mely hozzájárul az egyház európai sikeréhez.”
Nelson elnököt, aki nemzetközileg elismert sebész és kutatóorvos, 1984. április 7-én támogatták a Tizenkét Apostol Kvórumában. 2015. július 15-én választották el a Tizenkét Apostol Kvóruma elnökeként. Neve szerepel a Ki kicsoda a világban?, a Ki kicsoda Amerikában? és a Ki kicsoda a vallásban? című lexikonokban. A Tizenkét Apostol Kvóruma az egyik legmagasabb elnöklő testület az egyház igazgatásában. Az elsődleges feladatukon felül – hogy Krisztus nevének különleges tanúi legyenek világszerte –, az apostolok felügyelik az egész egyház fejlődését.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.