Sajtóközlemény

Önkénteskedés: sok kicsi sokra megy

2020-ban mintha minden arról szólt volna, hogy mit nem lehet csinálni. Érdekes, hogy ennek ellenére a tavalyi évben sok helyen növekedett az önkéntesi erőfeszítések és az önkéntesek által teljesített órák száma. Talán nem véletlenül. Az emberek láthatóan inkább arra összpontosítottak, amit meg tudtak tenni, és igyekeztek új módokon segíteni másokon. Közismert, hogy az önkénteskedés kiváló lehetőséget teremt új emberek megismerésére, életre szóló barátságok kialakítására és arra, hogy az önkéntesek jobban bekapcsolódjanak a helyi közösségükbe. Csupa olyasmi, amire ezúttal talán a szokásosnál is nagyobb igény mutatkozott.

Kapcsolatban
Kapcsolatban
Kapcsolatban2021 by Intellectual Reserve, Inc. All rights reserved.
Download Photo

Ezt példázza Rachael Maughan, a Surrey-i Egyetem mesterszakos hallgatójának története is, aki a Rural Refugee Network (RRN) önkéntese. Az RRN egy angliai civil szervezet, amely helyi önkéntesek számára biztosít lehetőséget arra, hogy a menekültekkel kapcsolatot teremtve segítsenek nekik beilleszkedni a helyi környezetbe. Azon dolgoznak, hogy az Egyesült Királyság nagyvárosain kívül élő menekültek is hozzáférjenek különböző forrásokhoz és támogatásokhoz. A munkájukat nagyrészt önkéntesek segítségével valósítják meg, akik közül sokan – különösen a Covid19-járvány idején – elsősorban telefonálnak. Rachael is rendszeresen beszél telefonon menekült barátaival, hogy gyakorolhassák az angol nyelvtudásukat. Ami még ennél is fontosabb: támogatja őket abban, hogy tanulási és munkalehetőséget találjanak új közösségükben. 

Rachael Maughan
Rachael Maughan
Rachael Maughan, az angliai Surrey-i Egyetem hallgatója2021 by Intellectual Reserve, Inc. All rights reserved.
Download Photo

Rachael úgy értékeli, hogy ez a kapcsolat kétoldalú. Meglátása szerint a rendszeres beszélgetések révén a menekültek leginkább barátokra találnak, nem pedig egyszerűen újabb segítőkész szociális munkásokra. Szerinte ez számára is hasznos: „Nem érzem úgy, hogy olyan sokat tettem volna, viszont barátokra találtam, ami nekem is olyan, mint egy mentőöv.” 

Rachaelt korábban bántotta, hogy a Covid19 miatt nem lehet emberek között, és állandóan csak az online térben van. Mostanra viszont azt reméli, hogy a szolgálatra összpontosítva mégis lehetséges emberi kapcsolatokat teremteni, ami segít addig is, amíg jobb idők jönnek. Sokszor nincs is egy telefonhívásnál többre szükség e kapcsolatok átérzéséhez és éreztetéséhez.

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjai számára teljesen természetes érzés, hogy segíteni és szolgálni szeretnék a körülöttük élőket, ám a világjárvány idején sokaknak új megoldásokat kellett találniuk a szolgálatra. Ezek a megoldások gyakran tényleg apró és egyszerű dolgok, mint amilyen egy telefonhívás. Ha arra összpontosítunk, amit megtehetünk – és amit biztonságosan tehetünk meg –, az olyan eredményekhez tud vezetni, amelyek megváltoztatják azok életét akik kapnak, és azokét is, akik adnak.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.