Ez a program a mormon egyházban lehetőséget biztosít a fiataloknak, hogy hétről-hétre kulturáltan szórakozzanak és barátkozzanak egymással, amire nem sok lehetőség nyílik, főleg, ha figyelembe vesszük azt, hogy a mormonok nem isznak alkoholt, nem dohányoznak, és kerülnek minden káros szenvedélyt, vagy azokat a programokat, amelyek nem egyeztethetők össze magas erkölcsi normáikkal. A rendezvények egyébként teljesen nyitottak, ezekre elhívják barátaikat, érdeklődőket, de jó lehetőség arra is, hogy a kevésbé aktív egyháztagok is újra visszatérjenek a gyülekezeti programokra.
A fiatalok csoportját az elmúlt időszakban az Amerikából érkezett, két éves missziós szolgálatot teljesítő Bailey házaspár vezette. Amikor Szombathelyre jöttek, akkor elhatározták, hogy ezeken a fiataloknak szóló programokon nem csak a szórakozást helyezik előtérbe.
Brenda Bailey nővér elmondta, hogy a férjével közösen négy területet választottak ki, és a céljuk az volt, hogy segítsék a fiatalokat ezekre koncentrálni. Ezek között volt a vezető tréningek, a könyörületes szolgálat, az oktatás és lelki fejlődés, valamint a szórakoztató programok. Ennek megfelelően elkezdték keresni a lehetőségeket, különös hangsúlyt fektetve a könyörületes szolgálatra. Miután ez év márciusában földrengés és szökőár sújtotta Japánt, úgy érezték, hogy tenniük kell valamit, amivel segíthetik a bajba jutott embereket. Ezért elhatározták, hogy gyermektakarókat készítenek, mert ehhez megvoltak a képességeik és a forrásaik is. A fiatal felnőttek és a Szombathelyen szolgáló misszionáriusok négy összejövetelen készítették el ezeket a vidám mintájú, meleg takarókat, azonban a csomagba végül került még más meglepetés is. Görögországból érkeztek gyerekek számára kézzel készített babazoknik, amiket egy ottani utolsó napi misszionárius csoport adományozott. Bailey nővér hangsúlyozta, hogy nagyon megérintette a programban résztvevőket ez a projekt és nagy örömöt okozott számukra, hisz tudják, hogy még mindig nagy szükség van takarókra és ruházatra Japánban. Tudomásukra jutott, hogy voltak olyanok, akik még hetekkel a katasztrófa után is ugyanazt a ruhát viselték, mint aznap, amikor elérte az otthonaikat a földrengés, illetve a szökőár. Rengeteg japán ember veszítette el minden tulajdonát, és csak a rajtuk lévő ruha volt az, amit magukkal tudtak vinni. A gyermekeik még a legalapvetőbb dolgokban is szükséget látnak. A csomagot közvetlenül Rasmussen elnöknek küldik el, aki Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza egyik japán missziójának az elnöke Sendai-Shi-ban, Miyagi tartományban. Azt szerették volna, hogy az adományuk a leginkább szükséget látókhoz jussanak el, ezért vették fel a kapcsolatot Diane Bigger-rel, a utah-i (USA) gyülekezetből, akinek a fia Japán legkeményebben sújtotta területén szolgál missziót. A katasztrófa után a fiuk sokáig nem is tudott kapcsolatba lépni velük, mivel a misszióházat menedékhelyként használták. A család természetesen nagyon aggódott érte. Bigger nőtestvér egy e-mailjében a következőket írta: „Légy szíves, mondd meg a szombathelyi fiatal felnőtteknek, hogy egy Sendai-i misszionárius édesanyja nagyon hálás a kedvességükért és a szeretetükért!”
STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.