Olyan helyzet ez, melyet már korábban is láttunk: amikor egy katasztrófa életeket dúl fel, az emberiség színe-java előáll, hogy sokan személyes kényelmüket, idejüket és egyéb fontos dolgokat feláldozva, önzetlenül részt vegyenek abban, amit a Biblia csak tiszta istentiszteletként említ -- „meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban…”
Az ezrek által felajánlott rengeteg segítség csak úgy özönlött az egyházunkba -- és mi csupán egy vagyunk a sok szervezet között. „Régen ott voltam misszionárius, így beszélem az ottani kreol nyelvet. Hogyan segíthetek?” Vagy: „Orvos vagyok, és akár most azonnal tudnék indulni, ha sikerülne helyet kapnom egy gépen.” Miközben más segélyszervezetek és kormányszervek a soraikat rendezték, és rangsorolták a reagálási lehetőségeiket, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza közvetlenül azután, hogy értesült az eseményről, azonnal mozgósította az emberbaráti forrásait. Volt, hogy civil szervezetekkel, más hitcsoportokkal vagy jótékonysági szervezettekkel működtünk együtt, néha pedig saját magunk munkálkodtunk, mely során a Dominikai Köztársaságban, Miamiban vagy Denverben lévő, vészhelyzeti segélyellátó központokból irányítottuk a segélyezési erőfeszítéseket, de volt, hogy más megoldásokat kellett keresnünk. Az azonnali szükségleteket továbbra is ellátják a vészhelyzeti szállítmányokkal, miközben folyik a hosszú távú szükségletek felmérése. Mindannyian tudjuk, hogy több évig fog tartani az újjáépítés. Volt azonban valami más is, mely szíven ütött, miközben kibontakoztak a segélyezési erőfeszítések. Míg első körben mentési és orvosi ellátási, majd pedig étel, víz és sátrak iránti szükségletek merültek fel, később a Haitin élő embereknek leginkább vigaszra volt szükségük a reménytelenségben. Az egyházunk vezetése által kiadott következő nyilatkozat elindított bennem valamit: „Nem a pénz az egyetlen szükséglet Haitin. Az emberek félnek, összezavarodtak és teljesen bizonytalanok a jövőjükkel kapcsolatban. Mindazon túl, hogy az ott élőknek segítenek ételhez, vízhez és szálláshelyhez jutni, e felkavart nemzetnek hatalmas szüksége van rá, hogy békességre leljen. Felhívunk minden embert, akárhol legyen is: fohászkodjon Istenhez, hogy az emberek között a nyugalom és békesség lelkülete lakozzon.” Én nem voltam ott Haitin. A Salt Lake Cityben lévő asztalomnál ültem kényelmesen, és onnan figyeltem a tévéből vagy a számítógép képernyőjéről mindazt a szörnyűséget, melyet karibi szomszédjaink éltek át. Ez a nyilatkozat azonban segített elképzelnem, milyen érzés is lehet egy 15 éves haiti lánynak egy mobilkórház priccsén felébredni úgy, hogy utolsó emléke az, hogy rádőlt a házuk, és maga alá temette a családját. Gondolataimon átfutott az a zavarodottság, melyet akkor éreznék, ha egy súlyosan sérült vagy akár amputált végtaggal próbálnék megbirkózni a kialakult helyzettel. Ezt még a barátságos segítők és az orvosok -- csupa más nyelven beszélő idegen – törődése sem tudná ellensúlyozni. Annak a gyermeknek a fájdalmát sem tudnák megszüntetni, aki a szüleit vesztette el a katasztrófában. Ezért a fizikai segítségnyújtás után helyénvalónak tűnik azt kérni Mennyi Atyánktól, hogy biztosítson egy kevés békét és bátorítást is, melyre a segélyezési erőfeszítések önmagukban nem képesek. Vannak néhányan, akik megkérdezik, hogy Isten miért engedte, hogy ez egyáltalán megtörténjen? Én nem tartozom közéjük. A földkéreg mozgása vagy valami más erő, illetve hatás okozta ezt a rengést, és nem Isten. Hiszem, hogy a halandósághoz szükségszerűen hozzátartoznak az egész nemzeteket, férfiakat, nőket és gyermekeket sújtó váratlan katasztrófák. Hiszem, hogy ilyen helyzetekben az emberek hajlandók segíteni egymásnak, és hogy az emberiség legjava mutatkozik meg abban, hogy miként gondoskodunk egymás szükségleteiről. A Haitit segítő összefogások igen szerteágazók. Vannak, akik vallásosak, és vannak, akik nem azok. Az elmúlt két hétben az egyházunk együttműködött az ENSZ-szel, a CARE-rel, az Ételt a szegényeknek, a Nemzetközi Segélyezési és Fejlesztési Szervezettel, az Amerikai Vöröskereszttel, az Iszlám Segélyszervezettel, a Haiti Segítő Kezek, valamint az Airline Ambassadors szervezetével. A számos különbség ellenére az egyes szervezetekben munkálkodó emberek mindegyike azt akarja tenni, ami a legjobban szolgálná Haiti népét. A Haitin élő fivérek és nővérek iránti szereteten és gondoskodáson kívül erre nincs más indítékuk. Ez valóban tiszta istentisztelet, mégpedig annak legegyszerűbb és legjelentősebb formájában.