Sajtóközlemény

Világméretű konferencia buzdítja a mormonokat arra, hogy legyenek a jóság kútfői

A világszerte élő hívők 2017. szeptember 23-án és 30-án, valamint október 1-jén részt vesznek Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza 187. félévi általános konferenciáján . Több beszélő is arra biztatta a konferencia résztvevőit, hogy legyenek a jóság kútfői.

Dieter F. Uchtdorf elnök, aki második tanácsos az Első Elnökségben, azt mondta a hallgatóságnak, hogy a céljuk az, hogy világosságot és gyógyulást vigyenek az embertársaiknak. A Fiatal Nők általános elnöke, Bonnie L. Oscarson elmondta, hogy mások szolgálatának legnagyszerűbb lehetőségei a saját családunkban, gyülekezetünkben és közösségünkben találhatók. Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kijelentette, hogy az elkerülhetetlen gyengeségeknek senkit nem szabad visszafogniuk vagy elcsüggeszteniük.

A Segítőegylet általános elnöke, Jean B. Bingham azt mondta, hogy Jézus Krisztus, a világ Szabadítója a gyógyulás forrása lehet számunkra, és hogy a követőinek úgy kell szolgálniuk, ahogyan Ő szolgálna. Russell M. Nelson elnök a Tizenkét Apostol Kvórumából arra emlékeztette a hallgatóságát, hogy a Mormon könyve igazságainak hatalmában áll meggyógyítani, megvigasztalni, helyrehozni, megsegíteni, megerősíteni, gyámolítani és felvidítani a lelkünket.

A konferenciát az Amerikai Egyesült Államok Utah államában található Salt Lake City Konferenciaközpontjában tartották, és világszerte közvetítették.

 

A konferencia során számos vezetőségi változás bejelentésére került sor:

Juan A. Uceda elder és Patrick Kearon elder 2017. augusztus 1-jén kezdte el szolgálatát a Hetvenek Elnökségének tagjaként. Ezek a vezetők Donald L. Hallstrom eldert és Richard J. Maynes eldert váltották, akik augusztusban új feladatokat kaptak. Ezt a változást, melyet 2017. május 1-jén jelentett be az Első Elnökség, Henry B. Eyring elnök, az Első Elnökség tagja terjesztette hivatalos támogató szavazásra.

Az általános felhatalmazott hetvenesek közül az alábbiak kerültek felmentésre és kaptak nyugalmazotti státuszt: Stanley G. Ellis, Larry R. Lawrence, W. Craig Zwick.

Harminckettő területi hetvenest mentettek fel, hármukat az Európa Területről: Detlef H. Adlert a németországi Bielefeldből, valamint Christopher Charlest és Clifford T. Herbertsont az Egyesült Királyságból. Torben Engbjerg Dániából elhívást kapott, hogy területi hetvenes legyen.

Az egyház globális szükségleteinek kielégítése érdekében új tagokat hívtak el a Segítőegylet és az Elemi általános testületeibe. A Segítőegylet testületének négy új tagja Melinda (Mindy) Booth, Memnet Lopez, Rebecca Mehr és Susan Porter. Az Elemi testületének öt új tagja Michelle Craig, Jennefer Free, Lisa Harkness, Salote Tukuafu és Dana Wiest.

A mormonok évente kétszer gyűlnek össze azért, hogy meghallgassák, amint az általános felhatalmazottak és más egyházi vezetők lelki útmutatást és ihletet adó üzeneteket osztanak meg Jézus Krisztus evangéliumához kapcsolódó témákban. A tavaszi üléseket éves konferenciának, míg az őszieket félévi konferenciának nevezik. Más hitet vallókat is szívesen látnak.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.