Kilenc éve annak, hogy az életem gyökeresen megváltozott. Akkor még ezt nem tudtam, sőt nem is akartam. Úgy gondoltam, majd a gyerek szépen beilleszkedik az én kis életembe, kiegészít, belesimul, "alkalmazkodik".
Már a várandósság alatt rá kellett volna jönnöm, hogy ebben azért majd lehet, hogy egy kicsit tévedek. Egy szép májusi pénteken mentem be utoljára a munkahelyemre, majd másnap a világra hoztam első gyermekünket.
Az életem innentől fogva gyökeresen megváltozott mind fizikai, mind lelki téren. Az anyasággal előjöttek rejtett energiák és erők. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent lehet bírni minimális alvás, és folyamatos készenlét mellett is. Továbbá előjöttek rejtett lelki-szellemi tehetségek is, úgy mint a kitartás, az önfeláldozás, az önzetlenség.
Az anyaság több, mint határtalan szolgálat. Az anyaság önmagunk tökéletesebb megismerése. Felleljük benne jellemünk erős és gyenge oldalait. Ha kellően odafigyelünk, fejleszt és tanít minket. Az anyaság nem leköt, beszorít és behúz, hanem, ha okosan éljük, felemel, éltet, szépít, szélesíti látókörünk spektrumát. Ehhez hatalmas segítséget nyújt, ha gyermekvállalás előtt vagy közben megismerjük az ember örökkévaló célját, avagy a boldogság tervét. Bár lehet, hogy innentől fogva sokszor rögös az út - ha nem lenne az, nem is fejleszthetne minket - a cél viszont annál gyönyörűbb.
(Kovács Ildikó)
| Temple Square is always beautiful in the springtime. Gardeners work to prepare the ground for General Conference. © 2012 Intellectual Reserve, Inc. All rights reserved. | 1 / 2 |
--
Ha egy egész könyvet írnék tele, akkor is úgy érezném, a felét sem írtam le annak az utazásnak, amit nyolc évvel ezelőtt kezdtem el, amikor az első kisbabánk született. Azért használtam az utazás szót, mert ez több síkon is kifejezi, mit is jelent szülőnek, édesanyának lenni. Kifejezi a sok bukkanót, kátyút, amit az utak sokszor rejtenek. A félelmeket, amikor nem tudjuk egy-egy kanyar után, hogy milyen utakat kell még bejárnunk. És kifejezni a rengeteg örömöt és élményt, amit egy-egy utazás során megélünk. Azt is, hogy mit jelent szülőnek lenni, megpróbálni jól csinálni. Így ez egy nagyon komoly belső utazás.
Azt szoktam viccesen mondogatni, hogy remek szülő voltam mielőtt megszületett az első gyermekem. Azóta már nem vagyok annyira biztos benne, hogy mit hogyan is kellene a legjobban csinálni. Viszont arra már kezdek rájönni, hogy ha a tőlem telhető legjobbra törekszem, akkor a jó Isten hozzáteszi majd a maga részét és kipótolja majd az olykor tökéletlen pillanatokat, mondatokat, tetteket. Hiszem, hogy mennyei segítség nélkül nem ment volna nekem ez az elmúlt nyolc év a három picivel. Sem a bölcsességem, sem a tapasztalatom, sem a nyolc karom nem volt meg hozzá, hogy végigcsináljam.
A család összes ujján (számszerint ötven) nem tudnám összeszámolni azokat a pillanatokat, amikor fizikailag vagy éppen lelki értelemben vészhelyzetben voltunk és a magunk erejéből nem sikerült volna ép bőrrel, ép lélekkel kikeverednünk. Beszélhetnék a két éves pici Olíviáról, aki egy másodperc töredéke alatt -amíg a másik két kicsit próbáltam az autóba terelni- megfordult és az autó mögé rohanva egyenesen a forgalom felé szaladt. Bárkinek állítom, hogy mindössze három lépésre egy arra robogó autótól egy láthatatlan falba ütközött és nem tudott továbbrohanni. Beszélhetnék gondosan eltett gyógyszerekről, amiket mégis megtaláltak pici kezek, aztán folytathatnám üvegbe lépésről vagy éppen üvegevésről...
Egy szó mint száz, bajban lennék, ha néhányat kellene csak felsorolni, hiszen annyi helyzet volt már, amikor szemmel nem látható kezek segítettek minket és óvták a kicsinyeinket. Utazás ez nőként, feleségként, utazás anyaként, utazás hívő emberként, hogy erős bizonysággal tudjak élni, utazás az isteni szeretet megismerése felé. Ezt a fajta elfogadást, imádatot, féltést és feltételek nélkül való teljes odaadást csak és kizárólag így tudtam megélni és megtanulni. Sokszor hullámvasúttal megyek az úton... Könnyekkel, kétségekkel, félelmekkel, bűntudattal. Sokszor viszont egy nyolclovas hintón utazom, büszkén és örömmel. Ilyen hát nekem az Anyaság, végtelen tanulás, tanítás, remény és öröm.
(Tedd Tünde)
--
Szeretek aludni. Nagyon. Sokat. Kamaszként, amikor korán reggel fel kellett kelnem, annyira morcos voltam, hogy a családtagjaim inkább kitértek az utamból és nem is szóltak hozzám reggel.
Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor körülbelül három óra éjszakai alvás után a kéthetes kis csöppségem felkelt - reggel hat órakor. És bár halálosan kimerült és fáradt voltam, csak mosolyogni tudtam rá, és egyáltalán nem voltam morcos. Csak végtelenül hálás, hogy ez a kis csoda az enyém, a miénk lehet.
Azóta született még két csodánk, és úton van a negyedik is. Mielőtt megszülettek a gyerekeim, mindent alaposan elterveztem, hogy mit hogyan fogunk csinálni, és hogy minden tökéletes lesz majd. Hát nem így történt. Semmi nem lett úgy ahogy elterveztem. Hiába voltam például alapvetően cumi-ellenes, a nagyfiam csakis és kizárólag cumival a szájában volt hajlandó elaludni. Így két hét vívódás után - sírva(!) - megvettem az első cumiját. Aztán a második gyereknél már úgy vittem magammal a kórházba a cumit, mint egy életmentő eszközt.
Hiába terveztem el, milyen jókat fogunk együtt sétálni, kézen fogva, az én Bercel fiam csak futva volt hajlandó közlekedni amikor elkezdett járni, és a kezemet még véletlenül se fogta meg soha. Tehát hiába terveztem el sok mindent, az életünk nem lett tökéletes. Mert annál sokkal több, sokkal jobb lett!
Nincs is annál jobb, mint nézni a gyerekeimet. Már az is örömmel tölt el, hogy egyszerűen vannak. Hogy léteznek. Amikor kicsik voltak, órákig képes voltam elnézni azt, ahogy emelgetik a kis kezüket: hiszen ennyire csodálatosan semmilyen más gyerek nem tudná emelgetni azt a három hetes kis kezét, az biztos!
Hálás vagyok Mennyei Atyámnak, hogy ennyire megbízik bennünk, és négy gyermekét a mi gondjainkra bízott. Anyának lenni nagy felelősség, de hatalmas áldás is egyben. Nem mindig könnyű, és egy fárasztó nap után néha valóban semmi másra nem vágyom, csak hogy csend legyen, senki ne szóljon hozzám, és ne kérjen tőlem senki semmit, hadd alhassak végre. De ha ilyenkor odafut hozzám a három évesem, és csak ennyit mond: "Anya, olyan szép a ruhád! És finom illatod is van! És én téged szeretlek a világon a legeslegjobban, és majd te leszel a feleségem!" - akkor rögtön helyrebillen a világ rendje. És vele én is.
(Szobonya-Hajnal Etelka)
--
Az anyaság – ahogy születtek a gyerekek – egyre inkább összefonódott Mennyei Atyával és Jézus Krisztussal. Végig mellettünk voltak, segítettek és vigasztaltak. Nélkülük nem tartanánk ott, ahol most tartunk. A folyamatos imák mind meghozták gyümölcsüket akár külső, akár belső gyógyuláshoz kértük a segítséget. Mert hogy nagyon is kellettek. Az állandó kihívásokhoz és jó döntésekhez nagyon is szükségünk volt arra, hogy a Szentlélek mindig velünk legyen és irányítson.
Ahogy mondják: kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Valóban, más egy kisgyerekkel kapcsolatos feladat megoldása és más egy tinédzser korban lévő gyerek gondjainak megoldása. Ebből az utóbbiból igencsak kapunk mostanában. Ilyenkor az imának már össze kell fonódnia a böjtöléssel, hogy még hatásosabb legyen a kérésünk. De biztos vagyok benne, hogy ezek is helyre fognak jönni.
Az anyaság maga a kimondhatatlan szeretet. Amikor azt gondoltam az első gyermek születésekor, hogy jobban már nem lehet szeretni, akkor jön a következő gyermek születése, és kiderült, hogy a szeretet határtalan. A negyedik gyermek után pedig már lehetetlenség kifejezni mindazt, amit éreztem. Kimondhatatlan hálával tartozom Mennyei Atyánknak, hogy ezek a drága lelkek ránk lettek bízva.
(Klinger Anikó)
--
A múltkor megkérdezte a legkisebb gyermekem: “Anya, te mit dolgozol? Neked mi a munkád?” Elmondtam neki, hogy anyuka vagyok, így hát négy gyerekkel nagyon sok munkám van.
Taxisofőr az iskolába, óvódába, különórákra, Futárszolgálat otthonfelejtett tornazsákokkal, tízórai szendvicsekkel, apa előadásanyagait tartalmazó pendrive-okkal, szakács, takarítónő, mosónő. Csodapuszikkal gyógyító doktornéni, gyermekpszihológus, csecsemőkorú gyermeknél éjjel nappali melegkonyha szolgálat vezető. Alpinista, aki fán ragadt gyerekeket ment meg. Mediátor, aki a gyermekei között lévő konfliktusokat kezeli. Cseléd, akit csicskáztatnak is olykor. Hangmérnök, aki a szomszédokra való tekintettel, felügyel a zene által keltett hanghullámok mértékeire. Oscar díjas színésznő, aki elrejti bánatát, és mosolygós arccal, vidáman jelenik meg a gyerekei előtt. Kaszkadőr, aki bárhová képes vetődni, (vízbe ruhástul, betonra, homokba...), hogy megmentse gyermekeit. Aztán biciklioktató, úszásoktató, kreatív igazgató, programszervező, költő, aki verset ír gyermekeihez, bohóc, ha éppen vidítani kell. Fogorvos tejfoghúzásnál és fogtündér titokban, sportmenedzser, motivációs tréner, lelkipásztor... és a lista talán végtelen. A következtetésem tehát ez:
Minden ANYA egy igazi SZUPERHŐS...
(Váczy Réka)