Sajtóközlemény

Ünnepeld a húsvétot azzal, hogy a Tabernacle Choirral énekled a Messiást

A Messiás a nyugati zenei világ legismertebb, legkedveltebb és legtöbbször előadott kórusműveinek egyike. Az 1742-ben Georg Friedrich Händel által csupán 24 nap alatt megkomponált oratórium, illetve annak Charles Jennens által szentírásokból összeállított szövege három részben meséli el Krisztus életének történetét a születésétől kezdve, a halálán át, egészen a feltámadásáig.

Messiah_SingWithTabChoir

Idén Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mindenkit meghív, hogy a húsvétot ünnepelje Händel Messiás című művével, a The Tabernacle Choir and Orchestra at Temple Square előadásában, 2021. április 4-én (húsvétvasárnap) 11 órakor. A közvetítés elérhető lesz a hivatalos Facebook-oldalakon, illetve az egyház helyi honlapjain. A húsvétot a julián naptár szerint megtartó országokban a közvetítés 2021. május 2-án (vasárnap) 11 órakor kerül sugárzásra.

A Messiás e különleges előadása 2018 húsvétján került felvételre és sugárzásra világszerte Amanda Woodbury, Tamara Mumford, Tyler Nelson és Tyler Simpson híres vendégszólisták közreműködésével. Az előadás 2021-es ismétlése újból lehetővé teszi, hogy az egyének és családok közelebb kerüljenek az otthonukban Jézus Krisztushoz a Messiás zenéje és szövege által.

Hogyan fokozhatod a Messiás megtekintésének élményét?

Alább további forrásokat találsz, amelyek gazdagíthatják azt az élményt, melyet a kórus és a szimfonikus zenekar Messiás-előadása jelent (a hivatkozások angol nyelvű tartalmakhoz irányítanak).

További források Händel Messiásához

A The Tabernacle Choir honlapján (tabchoir.org/messiah) részletes háttértájékoztatást találhatsz Händelről, a Messiás című mű megszületéséről, valamint megtalálod Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza vezetőinek a Messiásról szóló beszédeit és sok minden mást. Ezeket a forrásokat felkeresheted a közvetítés megtekintése előtt vagy akár utána is. A források közül néhány elérhető francia, német, portugál és spanyol nyelven is.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.