Sok szó esik manapság arról, mily nagy szükség van „élethossziglani tanulókra” – olyan egyénekre, akik a folyamatos tanulás és szellemi fejlődés értékszemlélete szerint élnek, így alkalmazkodva a gyors és állandó változások által jellemzett világhoz. Ez a „gyorsulások kora”,[1] amikor is párhuzamosan gyorsulnak fel olyan erőhatások, mint például a technika, a globalizáció és a biológiai sokféleség csökkenése, és ebben a korban az élethosszig tartó tanulás immár nem egyszerűen szabadidős tevékenység, hanem szükséglet.
Sokféle ok ösztönözhet a tanulás folytatására. Napjainkban emberek tömegei azért nem hagyhatják elavulni a tudásukat, mert a fizikai boldogulásuk múlik rajta. Mások munka vagy nyugdíj melletti kedvtelés gyanánt vetik magukat a tanulásba. Megint másoknál vegyesen szerepelhetnek a fenti okok, vagy éppenséggel valami teljesen más hajthatja őket. Bármi legyen is az ok, semmi sem erőteljesebb annál a csendes, rejtett ösztökénél, melyet az ember vallása és személyes hite jelent.
Az élethossziglani tanulás sokkal többet foglal magában annál, mint ami a tanteremben elsajátítható. Amint azt Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza második prófétája, Brigham Young kijelentette, az egész élet a véget nem érő tanulási lehetőségek „nagy iskolája”.[2] Tanulunk a családunkban, a közösségeinkben, az egyházunkban és az összes többi, fel nem sorolt közegben is. Gordon B. Hinckley (1910–2008), az egyház néhai elnökének szeme előtt az oktatás hatalmas kiterjedése és feneketlen mélysége lebegett, amikor a folyamatos tanulás sürgető mivoltáról beszélt. „Nem engedhetitek meg magatoknak, hogy megálljatok – jelentette ki. – Nem szabad megpihennetek a fejlődésetekben! Oly sok a megtanulnivaló, és oly kevés az idő a megtanulására.”[3]
Számos felekezet prédikálja a tudás megszerzésének és az intelligencia növelésének fontosságát. Az egyik tekintélyes zsidó rabbi szerint az intelligencia „Isten legnagyszerűbb ajándéka az emberiségnek”.[4] Az egyik utolsó napi szent szentírás kijelenti, hogy „Isten dicsősége az intelligencia”[5], és arra buzdítja az utolsó napi szenteket hogy törekedjenek a tanulásra, méghozzá “a legjobb könyvekből”.[6] A Korán pedig azt tanítja, hogy „a tudással bírók félik igazán Istent”.[7]
És valóban, sok vallás hívei számára az élethossziglani tanulás magasztos helyet foglal el: egyike Isten legfontosabb céljainak, melyeket az emberiség elé tűzött. Ennek több oka is van:
A hit olyan keretet nyújt az embernek, amely segít alkalmazkodni a változáshoz
A Biblia tele van olyanokról szóló történetekkel, akik megtanultak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ádám és Éva megtanult teljesen új módon élni az Éden kertjén kívül. Mózes vezetésével Izráel gyermekei megtanultak alkalmazkodni egy új, Egyiptomon kívüli élethez. A fogságba hurcolt izráeliták pedig megtanultak 70 éven keresztül távol élni hőn szeretett Jeruzsálemüktől.
Az életben a legmaradandóbb leckéket sokszor a kudarc és a változás időszakaiban tanuljuk meg, amikor újragondoljuk azt, ahogy végezni szoktuk a dolgainkat, és mélyen a lelkünkbe tekintve keressük a megoldásokat. Ilyen összefüggésben a hit által nyújtott keret ragyogó világosságot jelent, mert makacs kitartással képviseli az örök reményt, valamint azt, hogy az életnek van valami magasztosabb célja és tervszerűsége. Sokaknak segít még higgadtabban fogadni a kudarcokat és a változást, amikor önmagukon túlmutató céllal rendelkeznek. Még ha nem is mindenki fogadja el, mégis sokak számára megnyugtató valóságot jelent, hogy a világegyetem Istene ellenőrzése alatt tart mindent, és mindannyiunknak a legjobbat akarja.
A hit arra buzdítja az embereket, hogy tevékenyen törekedjenek a tanulásra
Dorothy Sayers írónő ezt mondta: „Az oktatás egyetlen igaz végcélja egyszerűen ennyi: megtanítani az embereknek, miként tanuljanak önállóan.”[8] Egy másik írónőnek, Ellen Parrnak tulajdonított mondás szerint: „Az unalom ellenszere a kíváncsiság. A kíváncsiságnak nincs ellenszere.”
A hit kíváncsiságra és kérdésekre ösztökél. A „kér”, „keres” és „zörget” igék összesen több mint 500 alkalommal fordulnak elő a Bibliában. Amint azt egy rabbi kijelentette, a zsidó hit szerint „vallási kötelességünk kérdések feltevésére tanítani gyermekeinket”.[9] Luther Márton megkérdőjelezte a katolikus dogmát, ami végül a reformációhoz vezetett. Joseph Smith Istenhez intézett kérdései Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza megalapítását és három új szentírást eredményeztek. Mind közül a legismertebb talán Krisztusnak a tanítványaihoz intézett tanítása: „Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.”[10]
Ez bizony nem a tétlen tanulást szolgáló minta, hanem olyan, amely az embereket arra hívja, hogy cselekedetek által szerezzenek ismereteket önmaguk számára.
A hit hangsúlyt fektet az alázatra az iránt, amit nem ismerünk
A megnövekedett tudásban rejlő egyik nagy veszély az arra irányuló kísértés, hogy azt gondoljuk, már mindent tudunk. Pál azt tanította az Újszövetségben, hogy akik azt hiszik, hogy tudnak valamit, még semmit sem ismernek úgy, amint azt ismerniük kellene.[11] 1969-ben az egyház egyik vezetője, Hugh B. Brown, más szavakkal fogalmazta meg ugyanezt, amikor megjegyezte, hogy a sok fontos igazság ellenére, melyeket ez az egyház kijelentett, „felfoghatatlanul nagyobb része van még az igazságnak, mely arra vár, hogy felfedezzük”.[12]
Az ilyen felfedezésnek természetes terepe a közösség, amely a hívő emberek számára ismerős közeg. Embertársaink közös gondolkodásának és tapasztalatainak kiaknázása gyorsabb tanulást tesz lehetővé. A néhai Paul Kalanithi azt írta, hogy „az emberi tudás soha nem egyetlen emberben rejlik. Azokból a kapcsolatokból nő ki, amelyeket egymás és a világ között kialakítunk, de soha nem lehet teljes”.[13] Ahogy Jézus is mondta, „más a vető, más az arató”.[14]
A hit az örökkévalóság szemüvegén keresztül szemléli a tudás megszerzését
C. S. Lewis azt írta, hogy „minden, ami nem örökkévaló, örökké elavult lesz”.[15] A mormon kultúrának pedig részét képezi Joseph Smith mondása, mely szerint az egyetlen, amit halálunkkor magunkkal vihetünk, az elménkben felhalmozott tudás. „Az intelligenciának bármely tantételét magunkévá tesszük ebben az életben, velünk ébred az” a halálunk után. Azt is mondta továbbá, hogy „ha valaki több tudásra és intelligenciára tesz szert ebben az életben…, akkor annyi előnye lesz az eljövendő világban.”[16] Az élethossziglani tanulás tehát jóval többről szól a fizikai boldogulás biztosításánál.
Mi sem válik nagyobb hasznára a társadalomnak azoknál, akik örökkévaló szemüvegen keresztül tekintenek a tudás megszerzésére.
A tanulás nem korlátozódik kizárólag erre az életre. Brigham Young egyik tanítása világossá teszi ezt: „[A]míg a földön vagyunk, nem számíthatunk a tanulás abbamaradására. Amikor pedig áthaladunk a fátyolon, számíthatunk arra, hogy még mindig tanulni fogunk”.[17]
Olyan időkben, amikor az élethossziglani tanulás alapvető gyakorlatnak számít, mi sem válik nagyobb hasznára a társadalomnak azoknál, akik örökkévaló szemüvegen keresztül tekintenek a tudás megszerzésére.
[1] Thomas L. Friedman, Thank You for Being Late: An Optimist’s Guide to Thriving in the Age of Accelerations.
[2] Brigham Young, in Journal of Discourses, 12:124.
[3] Teachings of Gordon B. Hinckley, 298–99.
[4] Rabbi Lord Jonathan Sacks, http://rabbisacks.org/necessity-asking-questions-bo-5777/
[5] Tan és a szövetségek 93:36.
[6] Tan és a szövetségek 88:118.
[7] Qur’an, 35:28, Oxford World’s Classics edition.
[8] Dorothy Sayers, The Lost Tools of Learning.
[9] Rabbi Lord Jonathan Sacks, http://rabbisacks.org/necessity-asking-questions-bo-5777/
[10] Máté 7:7.
[11] Lásd 1 Korinthusbeliek 8:2.
[12] Hugh B. Brown, An Eternal Quest—Freedom of the Mind, Brigham Young University Speeches of the Year (May 13, 1969), 12.
[13] Paul Kalanithi, When Breath Becomes Air.
[14] János 4:37.
[15] Vö. C. S. Lewis: A szeretet négy arca.
[16] Tan és a szövetségek 130:18–19.
[17] Az egyház elnökeinek tanításai: Brigham Young (1997), 87.