1995 őszén, egy szép napon az Újpest központ metró aluljáróban találkoztam az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának egy teljes idejű misszionáriusával. A felszínre tartottam a sötét alagút homályából a fény felé. Akkor még nem gondoltam, hogy egy kinyúló kar és néhány kedves szó, amit ezzel a bátor fiatalemberrel váltottam egy olyan úton indít el, ami az egész életemet, sőt most már bátran mondhatom, a családomban az utánam jövő generáció életét is megváltoztatja és a fényben tartja. A második találkozás a misszionáriusokkal már az otthonomban volt; Elder Bryan Stout és Colby Brewer- el. Annyira szentséges volt, jómagam pedig felkészült. Kiolvastam a Mormon könyvét, ami sok mindenre választ adott, amit a Bibliában hiányoltam. A két jól öltözött fiatalember betért hajlékunk ajtaján, bátortalanul, kicsit zavartan léptek be, még most is érzem, ahogy behozták magukkal a fényt és a tisztaságot. A mai napig, ha hitem gyengülne, mindig emlékeztetem magam erre a napra. Elder Stout megkérdezte meg fogsz keresztelkedni? Határozott igennel válaszoltam. Sohasem fogom elfelejteni Brewer Elder csodálkozó szemeit. A keresztelőre még néhány hónapot várni kellett, a családomban történt tragikus esemény miatt. De eljött az idő, és 1996. február 11-én elmentünk a Hűvösvölgyi úton található Gyülekezeti házba, amely egy ódon villa volt. A pincében egy hordozható keresztelő medencében háromszor merített meg Stout Elder, mire a tanuk helyesnek találtak mindent. Vasárnap, Újpest központban található Művelődési házban a maroknyi gyülekezet támogatott, mint egyháztagot, egy bérelt osztályteremben.A szomszéd teremben, Jazz balett oktatás zenéje szólt. De az a szeretet, ami körbe vett minket annyira erős volt, hogy úgy éreztem magam mintha tényleg az ős keresztény egyházba tértem volna meg.
Kicsiny fiainkról, akik akkor még oviba jártak, mint az elkövetkező papsági személyekről beszéltek az idős asszonyok, akik közül ma már néhányan a fátyol túloldaláról figyelik a fiúk tevékenységét a missziós mezőn. Feleségem, Gizella egy esztendő múlva követett ezen az úton, és még egy esztendő várakozás után, ami nem múlt el tétlenül, készülhettünk a freibergi templomba, ahol összepecsételték a családunkat. Addig is folyamatosan szolgáltunk. Az életünk, értékrendünk, hagyományaink, barátságaink rövidesen mind ide kötődtek az egyházhoz. Néhány nagyszerű, áldozatkész család, testvér révén gyülekezetünk nagyon megerősödött. Mindenkire szentként és az Úr gyermekeként tekintettünk, csak az éltek meg nehezen, ha valaki elhagyott minket.
Eljött az 1997-es esztendő, megépült a Tihany téri gyülekezeti ház, az első Budapesten. Annyira felséges és szép épületnek tűnt, hogy én személy szerint alig mertem átlépni a kapuját, el sem hittem, hogy ez a miénk. Olyan érzéseim voltak iránta mintha templomban lennék. Öreg mentorom Forgács elnök, amikor megtudta, hogy itt zene és tánc is lesz azon kesergett, hogy a nők tűsarkú cipője tönkre teszi a parkettát.
Boyd K. Packer apostol szentelte fel az épületet. Többen elérzékenyültek az ő szavai szentséges volta miatt. Elmondta, hogy ezért az épületért valahol valakik tizedet fizettek, de azok nem mi voltunk. A mi tizedünkből talán majd egyszer Mongóliában fognak házat építeni. Feleségem volt az első, akit megkereszteltek a Tihany-téri keresztelő medencében. Felváltva délelőtt és délután jártunk Istentiszteletre a Kőbányai-gyülekezettel.
Azokban az esztendőkben Csapó Ferenc volt az egyházkerületünk elnöke és sok olyan dolgot tanított, aminek egy része már megtörtént, és egy része a közel jövőben fog megtörténni. Ilyen a Nelson apostol Magyarország felszentelő imájában lévő ígéret, miszerint cövekek fogják ezt az országot lefedni. Egy papsági gyűlésen elmondta, hogy mikor Amerikában járt, megkaphatta volna a pátriárkai áldását, de nem kérte, mert magyarul szeretné hallani. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen egy cövek szervezetére volt szükség. Gondoltuk, rajtunk ne múljék és elkezdtünk ezen dolgozni. Újpest -Belváros a legnagyobb gyülekezet lett, még ma is úgy emlékszem nagyon családias hangulata volt.
Eljött a 2000. esztendő, amikor megújulás következett.Gyorsan történt, hogy egyik nap volt a 4. fiam, Tibor névadóáldása és a következő héten már egy számunkra ismeretlen helyre kellett mennünk.Gyülekezetünket kettéosztották, egyik fele a mai Pest egyházközségbe tartozik a másik fele pedig Kispestre került, ahol akkor évente változtak a gyülekezeti elnökök. Remes Ferenc kapta a feladatot, hogy egyházközségi szintre emelje a Kispest gyülekezetet. Csodálatos évek voltak, sok értékes család tért meg, lett erőssége a gyülekezetnek és termékeny tagjai a későbbi cöveknek. 2001 óta Magyarországon egyedülállóan, évenkénti gyülekezeti táborok kerültek bevezetésre Kispesten.A táborokból; számtalan örökbarátság mellett, két örökkévaló házasság született és egy keresztelő.Termékeny, munkás, időszaka volt életemnek, amikor 2005-ben végrehajtó titkárként szolgáltam az egyházkerületben. Sok tanítást kaptunk az akkori Misszióelnökünktől, Clement elnöktől, hogyan is kell működnie egy Cöveknek. Rengeteg feladat volt, de szerettem, mert tudtam, hogy áldások kísérik az áldozatot. Boldogok voltunk, mikor engedélyt kapott a Területi elnökség, az Első Elnökségtől a Budapest Cövek meg alakításra. Nagyon különleges volt testközelből látni cövekalakítást. Klinger elnök írnoknak hívott el, ezért jelen lehettem a családommal, ahogy az Általános felhatalmazottak elválasztják a Cövekelnökséget.A Tihany tér elemi termében zajlottak a szertartások, de ha ez a Budai várban történt volna, akkor sem érezhettem volna jobban a Szentlelket.Ehhez az időszakhoz kapcsolódik még; Bednar apostol látogatása is, amire a mai napig örömmel emlékezek. Különleges napok voltak mindazoknak, akik látták és hallották.Amikor ott van az ember, minden olyan természetes, csak később gondolkozik el, milyen áldás egy apostol látogatása. Mikor elköszönt tőlünk és megölelte a Cövek elnökség minden tagját, az olyan Krisztusi volt mintha ott lettem volna Krisztussal az utolsó vacsorán, igazán meg voltunk illetődve. A mai napig nem értem, hogy egy ilyen egyszerű ember, mint én mivel érdemeltem ki az Úrtól, hogy ilyen kegyben részesítsen egy Apostola.
Néhány esztendő még eltelt mire Hauck Georgot elhívták Cövek Pátriárkának. Boldogok voltunk, amikor elhívott minket otthonába, hogy megáldja a misszióba készülő fiamat, Leventét és családom összes tagját beleértve akkor 10 esztendős fiamat is. Amikor megálltunk Isaszegen a háza előtt megilletődve csak annyit mondtam a családomnak „- messziről jöttünk” nem értették mire gondolok, csak 30 percet autóztunk. De belegondoltam az évtizedekig tartó áldozatos munkába, amit a testvérek végeztek ezért. Sokan közülük nem érhették meg ezt a napot vagy le tértek az útról, ezért nem élhetnek a lehetőséggel, hogy várjanak a pátriárkai áldás időpontjára. Hauck pátriárka termete nem azonos a lelke méretével. Óriási lélek hatalmas szívvel. Amikor elkezdte mondani magyarul az áldást Leventének, könnyek szöktek a szemembe.
Éreztem az Úr kegyelmét, Ő szereti a Magyar szenteket.
Levi nagyszerű missziót szolgált Ogden–ben. Szerették és sokan Utah államban Magyarországot és az embereket vele azonosítják. Mindent megtett, hogy példájával jó hírét vigye a Magyar szenteknek és hazájának. A legszebb történet, amikor visszament egyetemre az egyik Férfi, akit megkeresztelt, felkérte a gyermekük névadó áldás szertartásának elvégzésére. A szeretetet ennél jobban kifejezni nem lehet. Nagyobb áldás nem érhet egy misszionáriust szolgálat végén. Rengeteg áldás ért minket a Medveczky családot.
A legnagyszerűbb, hogy a testvérei Árpád és Tibor is missziót akarnak szolgálni. Gergő Albániában szolgál, egy hős a család szemében. Nagyon nehéz misszió, nem csak, hogy két nyelven kell megtanulnia, de hatalmas kulturális különbséget kell áthidalni. Albánia 2. legszegényebb ország Európában, a hatalmas különbség nem csak az anyagiakban mutatkozik meg. Egy más kultúra, ezért sok konfliktus helyzet miatt sokat aggodalmaskodunk. De látjuk a fejlődést, lelki épülést Gergőn. A képet, amikor társával keresztelnek. Sokat segít az elesetteknek, gyermekeknek, elosztogatja csomagját, amit küldünk neki. Tudjuk, hogy jó szívű és hisszük, hogy az Úr angyalai vigyáznak rá és hazatérve majd minden negatív dolog megszépül és acélos férfi lesz hitben és a tennivalókban. A feleségemmel soha nem éltünk külföldön, a leghosszabb idő a freibergi templomi út, amit távol töltöttünk, de mégis sokat tudunk világról, mert együtt élünk misszionárius fiaink gondjaival, örömeivel, bánatával kihívásaikkal és kalandjaikkal. Amikor számunkra ismeretlen emberek leveleket írnak, csomagot küldenek édesanyjuknak köszönetet mondva fiunkért, akkor nagyon áldottnak érezzük, hogy nem volt hiába való az Úr útjára lépni és hallgatni olyan fiatal misszionáriusokra, mint most a fiaink és folyamatosan követni a Prófétát és megfogadni az Apostolok tanácsait.
Medveczky Tibor