Kommentár

A zene a csatorna, ami összekapcsolja a táncost a közönséggel

Két héten át turnézott Európában a BYU Kortárs táncszínház. Ezalatt a 20 főből álló csoport öt országban, köztük Magyarországon is fellépett. A turné gondolata már 2012 őszén felmerült, de a tervezési folyamat csak egy évvel később indult el. Hogy mely országokat, illetve városokat választják ki egy ilyen fellépéssorozat állomásainak, annak több összetevője is van.

Rex L. Barrington, aki tagja az előadó művészeti vezetőségnek és egyben rendezője is a tánccsoportnak, hangsúlyozta, számos szempontot figyelembe vesznek, amikor megterveznek egy turnét. Az elmúlt évek tapasztalata mellett számít az is, hogy milyen meghívásokat kapnak, illetve az adott BYU tánccsoportnak milyen érdekeltsége van. Abban pedig, hogy Magyarország is célállomás lett idén, szerepe volt annak, hogy a Bakelit Center összedolgozik egy kortárs csoporttal, és mivel voltak kortárs táncosaik, így Budapest egy logikus döntés volt. Valamint az elmúlt évben az egyetem kamarazenekara is fellépett a fővárosban, akiknek nagyon jó tapasztalatuk volt, így szerették volna, ha a mostani csapat is átélheti ezt.

A budapesti előadáson itt volt Nathan Balser, egyetemi adjunktus, táncos, koreográfus, aki már számos Broadway sikert tudhat magáénak. A koreográfia megszületésénél nagyon nagy hangsúlyt kap a zene, ahogy Nathan Balser fogalmazott, „ez az a csatorna, ami összekapcsolja a táncost a közönséggel”. Ezért is fektet sok időt és energiát abba, hogy megtalálja a megfelelő zenét. Olyan zeneművekkel szeret dolgozni, amelyek felemelőek, és amitől mindenkinek pozitív gondolatai, és érzései támadnak, amikor meghallja. Azt is elárulta, hogy kedveli az „érdekes” zenéket, olyanokat, amelyeket még nem játszottak az unalomig. Szeret olyan muzsikát adni a közönségnek, amely kifejezi a tánc hangulatát és elősegíti a megfelelő mozgást. A koreográfus szerint, ez a legnehezebb rész.

Aki ott volt az előadáson személyesen is megtapasztalhatta ennek a munkának az eredményét, és átélhette a zene és a tánc kifejező erejét. A táncosok – akiknek egytől egyig több éves munkája van abban, hogy ilyen eredményeket érnek el, és részt vehettek ezen az európai turnén, lenyűgözve nyilatkoztak a fellépéseikről. Cavel Tregeagle, már több mint négy éve tagja a tánckarnak, elmondta, hogy igazán sztárnak érezhették magukat, mivel mindenki olyan kedvesen fogadta őket. Ő egyébként már kiskorától táncol és a családjában több profi táncos is van. A nagymamája is tánctanár, aki nem csak a diákjainak, de neki is megtanította, hogy mely dolgok kellenek ahhoz, hogy sikeres lehessen. Ezek az odaadás, a fegyelem, a célkitűzés és a vágy. „Nem csak a táncra, de az életemre is próbáltam alkalmazni ezeket. A mester szakom a zene és színház. A tervem az, hogy egyetem után New York-ba költözzek és a Broadwayen szeretnék dolgozni.

A kedvenc szentírásom 3Nefi 22:10: „Mert a hegyek eltávozhatnak és a dombok elmozdulhatnak, de kedvességem nem fog eltávozni tőled, és békességem szövetsége sem mozdíttatik el, mondja az Úr, aki irgalommal van irántad.”Azért szeretem ezt a szentírást, mert arra emlékeztet, hogy nem vagyunk egyedül és van egy Mennyi Atyánk, aki vigyáz ránk még akkor is, ha úgy érezzük senki nincs körülöttünk. A kedvessége soha nem távozik tőlünk. Ez egy nagyon felemelő gondolat.” – tette hozzá Cavel Tregeagle.

Myles Woolstenhulme-t is lenyűgözte Európa. Ő elmondta, hogy bár még soha nem járt itt, de mindig is szeretett volna ide utazni, és az, hogy ezzel a turnéval jöhetett, a legjobb lehetőség volt számára. Felejthetetlen élmény volt, hogy azt tehette, amit a legjobban szeret egy olyan helyen, ami tele van gazdag kultúrával. „A tánc az egyik legfontosabb dolog az életemben. Ez a szenvedélyem és ez egy jó lehetőség arra, hogy levezessem a mindennapi stresszt. Táncolás közben szabadnak és boldognak érzem magam. A tánc segített alakítani a személyiségemet. Megtanított engem az elkötelezettségre és a kemény munkára, ami az egész életemben fontos lesz. Azt remélem, hogy miután lediplomázom, lehetőségem lesz csatlakozni egy kortárs, vagy ballett csoporthoz.”
Mindkettőjük számára nagy élmény volt a magyar fellépés mellett Szlovákiában Pozsonyban táncolni. Elmondták, hogy annak a különlegessége számukra az volt, hogy egy szabadtéri színpadon léptek fel, ahol az emberek körbevették őket, és érezték a maguk körül áramló energiát, ami nagyon izgalmassá tette az esetét.  És bár Myles Woolstenhulme számára nem volt teljesen hibátlan ez a szereplés, mivel egyszer megcsúszott és el is esett, de érezte végig, hogy milyen erősen jelen van a lélek. Ez az előadás emlékeztette arra is, hogy miért is szereti ezt annyira: „Látni mások örömét, miközben nézik a táncunkat, nekem is sok örömet hoz az életembe! Az egyik kedvenc szentírásom 2Nefi 7:7: „Mert az Úristen megsegít engem, ezért nem fognak megalázni, tehát olyanná tettem arcomat, mint a kvarc, és tudom, hogy nem vallok szégyent.”  Ez mindig emlékeztet engem arra, hogy Isten mindig itt van, hogy segítsen nekem.”

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.