Az igazságra való törekvés, a vágy, hogy jelentésre leljünk, vagy a természetfelettiség keresése nem egyetlen konkrét egyház, társadalom vagy ország hitbizománya, hanem minden emberi lény által áhított cél. Nem kell vallásosnak lenni ahhoz, hogy valaki erkölcsös legyen, mint ahogy az elmélkedéshez sem kell szekulárisnak lenni. Mindkettő ugyanannak a közéletnek a része, és egyformán igényt tart a meggyőződése kinyilvánításának jogára. A vallásszabadságnak mindenkit védenie kell, akit a legfőbb kérdések foglalkoztatnak, és aki a közjót segíti elő.
Az emberi társadalomnak elkerülhetetlenül van erkölcsi vetülete is. A jog, a kereskedelem, az oktatás és a kapcsolatok természete a helyesről és a helytelenről vallott előfeltételezéseinken alapszik. A társadalmi értékeket sokféle hatás alakítja – történelmi, irodalmi, filozófiai, tudományos –, de az erkölcsi és vallási hagyományok mindenképpen kulcsszerepet játszanak. A vallásos és a szekuláris emberek által elért eredmények mindkét csoportnak kölcsönösen a javára válnak. Nem kell ellentétpárként tekinteni a hitre és az értelemre.
E kölcsönhatást tekintve pedig érthetővé válik a vallásszabadság és más polgárjogok közti széles átfedés. Például a szólás-, a sajtó-, a gyülekezési és az egyesülési szabadság jelentőségteljesebb akkor, amikor a vallás szabad gyakorlása is megtámogatja azokat. Habár a lelkiismeretet, az etikát és az emberi jogokat gyakran szekuláris értékekkel kapcsolják össze, azok mégiscsak a vallásszabadság ernyője alá tartoznak. Ezen keresztül áll ugyanis közeli rokonságban egymással az, ami világi, és ami vallásos.
Brett Scharffs jogtudós szerint a vallásszabadság „az emberi jogok fájának főgyökere” – az a mélyre nyúló alap, amely a többi szabadságjog gyökérhajtásait, ágait és leveleit táplálja. Érvelése szerint a vallásszabadság először is létrehozza azt az alkotmányos teret, amelyben bármiféle igazságra szabadon lehet törekedni, és egyúttal óvja – az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának megfogalmazásában – „a teista, nem-teista és ateista hitet” is. A szólás-, a sajtó-, a gyülekezési és az egyesülési szabadság történelmileg a vallási kisebbségek védelmének szükségéből született. Másodszor, a vallásszabadság az egyének hite és az uralkodó állam hatalma közötti ütközőként is szolgál. E fék híján a jogok elidegeníthetetlen tulajdon helyett az államtól kapott keggyé válnak. Harmadszor pedig, a vallásszabadság biztosítja a lelkiismeret megőrzésének intellektuális és politikai forrásait. „A lelkiismeret védelmének indokai eredetileg és elsősorban vallási indokok voltak – érvel Scharffs –; ha pedig a vallási lelkiismeret nem kap védelmet, akkor ne számítsunk arra sem, hogy a lelkiismeret másféle alapjait tiszteletben fogják tartani.”[1]
A vallásszabadság stabilitást nyújthat egy folyamatosan változó világban. Attól függően, hogy a világ mely részét nézzük, mind a vallás, mind a szekularizmus egyszerre van terjedőben és visszaszorulóban. Évszázadokon át a kereszténység központja Európában és Észak-Amerikában volt, mostanra azonban áthelyeződött a déli földtekére. Dél-Amerika és Afrika keresztényeinek száma elérte az egymilliárdot, Ázsia keresztény lakossága pedig 2025-re a jelenlegi 350 millióról várhatóan 460 millióra fog növekedni.[2] Az elmúlt 25 év során Közép- és Kelet-Európa számos részén újjáéledt a keleti keresztény hit és identitás.[3] Az iszlám a világ leggyorsabban növekvő vallása.[4] A világ hindu népessége pedig 2050-re várhatóan 34%-kal, 1,4 milliárd főre növekszik majd.[5] Addigra Indiában fog élni a világon a legtöbb hindu és a legtöbb muszlim is.[6]
Ha erre a szélesebb képre tekintünk, a vallás nincs hanyatlóban.
Ennek ellenére Európa, Észak-Amerika, Ausztrália, Új-Zéland és a világ néhány más részének társadalmai egyre inkább szekularizálódnak.[7] Észak-Amerikában és Európa legtöbb részén ma már a felekezeten kívüli, „maguk módján vallásosak” alkotják a legnagyobb vallási csoportot. Az Amerikai Egyesült Államokban a lakosság közel 25%-át teszik ki a felekezeten kívüliek.[8] A világ számos nemzetközi kormányközi szerve pedig szekuláris etikán és nem vallási alapokon nyugvó határozatokat hoz.
Ezek az eltérő irányzatok a sokelvűség előretörését mutatják, valamint azt, hogy a vallásnak és a szekularizmusnak egyaránt megvan benne a saját szerepe. Nem szükségszerű, hogy a kettő kioltsa egymást. Oly sok eltérő életmód teszi a világunkat bonyolulttá, ám ezek egyúttal gazdagabbá is tehetik azt. Azzal a kihívással nézünk szembe, hogy megtanuljunk teret adni egymás meggyőződésének – a sajátunk feladása nélkül.
A szív és az elme nagyvonalú szabadsága tölti ki a vallásos és a világi találkozásánál lévő réseket.
[1] Lásd Brett G. Scharffs, “Why Religious Freedom? Why the Religiously Committed, the Religiously Indifferent and Those Hostile to Religion Should Care,” Cardus, Apr. 20, 2017.
[2] Wes Granberg-Michaelson, “Think Christianity Is Dying? No, Christianity Is Shifting Dramatically,” Washington Post, May 20, 2015.
[3] Ariana Monique Salazar, “Orthodox Christians in Europe More Likely to Believe Than Practice Their Religion,” Pew Research Center, May 30, 2017.
[4] Michael Lipka and Conrad Hackett, “Why Muslims Are the Fastest Growing Religious Group,” Pew Research Center, Apr. 6, 2017.
[5] “The Future of World Religions: Population Growth Projections, 2010–2050,” Pew Research Center, Apr. 2, 2015.
[6] Conrad Hackett, “By 2050, India to Have World’s Largest Populations of Hindus and Muslims,” Pew Research Center, Apr. 21, 2015.
[7] Alan Cooperman, Conrad Hackett, David Voas and Jack A. Goldstone, “The Future of World Religions,” Pew Research Center, Apr. 23, 2015.
[8] Gabe Bullard, “The World’s Newest Major Religion: No Religion,” National Geographic, Apr. 22, 2016.