2011. augusztus 20-án, az All Africa Mormon Helping Hands (Afrikai Mormon Segítő Kezek) ötödik évfordulóját több mint 120 000 órányi szolgálattal ünnepelték mintegy 40 afrikai országban, valamint Madagaszkár, Réunion és Mauritius szigetein.
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai Johannesburgtól (Dél-Afrika) Nairobiig (Kenya), Kinshasától (Kongói Demokratikus Köztársaság) Maputóig (Mozambik), Hararétől (Zimbabwe) Accráig (Ghana), Lusakától (Zambia) Gaboronéig (Botswana) és Luandától (Angola) Windhoekig (Namíbia) mindenhonnan részt vettek a szolgálatban.
>Stephen Harms elder, az egyház egyik misszionáriusa ezt mondta: „Ablakmosással, gazolással, zöldségek ültetésével, szemétszedéssel és a közösségek szebbé tételével mutatjuk ki azon vágyunkat, hogy Jézus Krisztus példáját kövessük. Megpróbálunk úgy szolgálni, ahogyan Ő tette.”
Elmagyarázta, hogy a szolgálati napnak három célja volt: „Kapcsolatok kiépítése a közösségek vezetőivel, a családok egységesítése, valamint jobb közösségek létrehozása szolgálaton keresztül.”
A Mormon Segítő Kezek egy világméretű program, melyen keresztül utolsó napi szentek nyújtanak segítséget a közösségeiknek szolgálat és a szükséget látók megsegítése által.
Afrika keleti részén, Burundiban, Bujumburában, az utolsó napi szentek egy lakóközösséggel együttműködve egy vízelvezető árkot tisztítottak meg, melyet teljesen benőtt a gaz. Mintegy 30 sárga mellényes egyháztag és misszionárius dolgozott karöltve a közösség tagjaival „coup coups”-szal (hajlított hosszú kés) és gereblyékkel a kezükben, hogy eltávolítsák a gazt és a szemetet. A munka végeztével a lakóközösség igazgatója mindenkinek megköszönte a fáradozását.
A dél-afrikai Fokváros közelében Mitchells Plain, Khayelitsha, Somerset West, Paarl, Guguletu, Meadowridge, Mowbray és Fish Hoek egyházi gyülekezetei a Beaconvale Community Fair Care Központban dolgoztak:
fákat metszettek, gazoltak, virágágyásokat hoztak rendbe, füvet nyírtak, ablakokat mostak és zöldségeket ültettek. Az egyház komposztot, valamint répa- és mielie magokat adományozott, hogy ezzel is hozzájáruljon a központ lakóinak ellátásához.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban, Lubumbashiban, a helyi televízióállomás, a NYOTA TV átfogó tudósítást készített az All Africa Mormon Helping Hands napról, és több mint 20 alkalommal leadta azt az interjút, melyet Allan F. Packer elderrel készített a Hetvenektől. Az adás fő témái az egyházi tanok, a jóléti program 75. évfordulója, valamint a Mormon Segítő Kezek erőfeszítései voltak. A műsorvezető minden egyes közvetítést az egyház mint keresztény vallás bemutatásával kezdett.
Johannesburgban a Randburg gyülekezet csomózott takarókat készített, majd élelemmel együtt szűkölködő családoknak juttatták el azokat a Diepsloot község egyik óvodájába.