Sajtóközlemény

Az UNSZ Szeretetszolgálat csatlakozik egy emberbaráti rendezvényhez, melynek Károly herceg a házigazdája

Sharon Eubank, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (a mormonok) emberbaráti szolgálati karjaként működő UNSZ Szeretetszolgálat igazgatója részt vett egy Londonban tartott, a vallási üldöztetésről szóló kerekasztal-beszélgetésen, melynek Őfelsége Károly herceg volt a házigazdája, az AMAR nemzetközi jótékonysági szervezet támogatója, valamint Emma Nicholson bárónő, az AMAR alapítója (december 13).

A Lancaster-házban tartott, az AMAR huszonötödik évfordulójáról megemlékező rendezvényen jelen voltak az alapítvány kedvezményezettjei és támogatói, valamint vallási vezetők és mások, például Lord Ahmad, a Külügyek és Nemzetközösségi Ügyek Hivatalának minisztere, aki a brit miniszterelnök különleges képviselőjeként szolgál a nemi erőszak megelőzésében fegyveres konfliktus idején.

Sharon Eubank azt mondta: „A találkozó kiemelte, hogy sürgősen foglalkozni kell az iraki jeziditák súlyos helyzetével, akik üldöztetést, nemi erőszakot és egyéb háborgatást szenvednek el. Békés hitük általános elismerésében és szabad gyakorlásában is igyekszünk támogatni őket.

Egykor maguk a mormonok is erőszakos cselekedetek elszenvedői voltak a vallásuk miatt, és oda akarunk állni minden olyan jó szándékú ember mellé, aki ennek az eltörlésén fáradozik. Hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy Nicholson bárónővel együtt átadhatjuk Károly hercegnek a 2017-es windsori konferencia javaslatait ezekben a témákban.”

 

A rendezvény alkalmával Károly herceg találkozott a 18 éves Nehad Barakattal, aki jeziditaként az ISIS áldozatává vált, és aki megindítóan beszélt mindarról, amit átélt, valamint a szökéséről.

Az AMAR és támogatói munkáját dicsérve Károly herceg azt mondta: „Az elmúlt huszonöt évben Irak, Libanon, Irán és Pakisztán lakosai közül több mint tízmillióan látták hasznát az AMAR-on keresztül létrejött egészségügyi létesítményeknek, és még sokkal többen az AMAR által biztosított oktatási lehetőségeknek.”

Azt is hozzátette, hogy „az AMAR minden okot megad nekünk arra, hogy higgyünk az emberiségben. Számtalan életet mentett már meg, reményt formált a kétségbeesésből, és csodával határos dolgokat ért el.”

Károly herceg az UNSZ Szeretetszolgálat hozzájárulását egy szertartásos idézettel ismerte el, melyben megbecsülését fejezte ki a szervezetnek az egészség és az oktatás iránti elkötelezettségéért. Az UNSZ Szeretetszolgálat és az AMAR 2009 óta sokféle válsághelyzeti emberbaráti projektben működött már együtt a Közel-Kelet régiójában, például életmentésre vonatkozó szakképzést biztosítottak gyakorló orvosoknak, valamint felépítettek négy teljes mértékben felszerelt létesítményt, mely egészségügyi alapellátást biztosít.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.