Sajtóközlemény

Egy kicsiny áhítattól a történelmi közvetítésig: hogyan jött létre a 2022-es A karácsony tanúi – Krisztus jelképei hangverseny

A tavalyi évben Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza által Európában megrendezett A karácsony tanúi hangverseny a kezdeti tervek szerint nem lett volna több egy személyesen látogatható koncertnél az egyik olaszországi cövekközpontban. Valójában nem is viselte A karácsony tanúi nevet, mert ekkor még mindössze egyetlen Grammy-jelölt hegedűművész, Jenny Oaks Baker arra vonatkozó nagylelkű felajánlása volt, hogy a családjával közösen karácsonyi hangversenyt ad néhány száz helyi szentnek Rómában. Bár ez már így is lebilincselő és lélekemelő lett volna, az Úrnak nagyobb szabású tervei voltak.

Az éppen zajló koronavírus-járvány okozta általános kimerültség fényében az újonnan elhívott területi elnök, Massimo De Feo elder úgy gondolta, Jenny rendezvénye tökéletes ajándék lehetne mindenki számára az Európa Területen. Csodával határos módon, ez a kicsi áhítatnak induló rendezvény történelmi közvetítéssé alakult, mely nem csupán Európa-szerte volt megtekinthető, hanem a világ többi részén is. A Róma templom látogatóközpontjában és a koppenhágai híres Miasszonyunk-templomban felvett A karácsony tanúi hangversenyen fellépett Jenny Oaks Baker és a Family Four, Alex Sharpe a Celtic Woman egykori tagja, a neves dán, utolsó napi szent színész Tomas Kofod, továbbá záróbeszédet mondott De Feo elder, valamint Dallin H. Oaks elnök az egyház Első Elnökségéből. Tekintettel a szerény indulásra és arra, hogy a Covid19-világjárvány a kezdetektől az utolsó pillanatig a felvétel meghiúsulásával fenyegetett, a rendezvény egy csodás sikertörténet volt.

Brian Cordray forgatókönyvíró, rendező és producer számára azonban a siker további kérdéseket vetett fel: Mit tehetne az egyház Európában a következő évben erre az élményre építve? Kit válogatnának be az új fellépők közé? Mely dalokat énekelnék el? Hol lenne az előadás? Ki lenne a narrátor? Hogyan tehetnék érdekesebbé a forgatókönyvet? Végül pedig hogyan idézhetné meg az előző hangverseny lelkületét, miközben tovább is fejleszti azt, ami ott elindult.

E kérdésekre és még többre kellett nagyon gyorsan választ találniuk, méghozzá idén januárig. Az Úr útmutatását követve, valamint lépésről lépésre hittel haladva előre, a gyártási csapat a lényegében üres vásznat karácsonyi mesterművé varázsolta.

A művészek kiválasztása

Egy dolog a kezdetektől fogva világos volt: a koncertnek kimondottan európainak kell érződnie. A tavalyi eseményt övező körülmények miatt akkor nagy szó volt, hogy egyáltalán bármilyen világszínvonalú tehetséget be tudtak vonni. Idén azonban, amikor már több idejük volt az előkészületekre, a szervezők kizárólag európai szereplőket szerettek volna meghívni, amit végül meg is tettek.

Kipróbált hollywoodi módszerrel élve, ismerősök ismerőseit felkeresve, a területi csapat csatlakozott egy utolsó napi szent hivatásos előadóművészek alkotta európai hálózathoz. A hideghívások és kéretlen ímélek gyors bemutatkozásokhoz és nemhivatalos projektbemutatókhoz vezettek. A producerek nagy örömére hamar találtak olyan különböző nemzetiségű és eltérő műfajban alkotó zenészeket, akik egytől egyig a Szabadító iránti szeretetüktől vezérelve ingyen ajánlották fel idejüket és tehetségeiket.

Jack és Marta Tyndale-Biscoe (Egyesült Királyság és Spanyolország) – Jack Tyndale-Biscoe zongoraművész három földrészen tanult zenét, és szémos előadókörútja volt Európában. Jelenleg a Talent Unlimited U.K. és a DEBUT komolyzenei előadója. Marta katalán zongoraművész és pedagógus. Mindketten a Brigham Young Egyetem Idahón tanítottak a zene és nyelvek docenseiként, mielőtt Londonba költöztek volna.

Vesna és Igor Gruppman (Szerbia és Ukrajna) – Igor és Vesna Gruppman Grammy-díj-nyertes hegedűművészek, akik a moszkvai konzervatóriumi találkozásuk óta hihetetlenül sikeres zenei pályát jártak be előadás, zenekarvezetés és oktatás terén. Jelenleg Hollandiában, Rotterdamban élnek, ahol Igor a Rotterdami Filharmonikusok koncertmestereként tevékenykedik, Vesna pedig brácsát tanít a Rotterdami Konzervatóriumban.

Constanze és Wolfgang Gebauer (Ausztria és Németország) – A külön-külön is elismert két operaénekes, Wolfgang és Constanze Gebauer először a színpadon találkozott, és azt azóta sem hagyták el, együtt szerepelve operákban, musicalekben és hangversenyeken Európa-szerte.

Naura (Spanyolország) – Naura két spanyol intézményben tanult zenét, és számos hangversenyen lépett fel szopránszólistaként, többek között a Navarrai Szimfonikusok és a La Pamplonesa zenekar kíséretében.

Ruth Lorenzo (Spanyolország) – Ruth nagy hírnévre tett szert az X-Faktor angliai műsorában elért 5. helyezése által; sikeres szóló pályafutása eredménye 3 slágerlistás album, 4 spanyol turné, nem utolsósorban pedig Spanyolország valaha elért egyik legjobb helyezése az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Alex Sharpe (Írország) – Alex leginkább a Grammy-jelölt Celtic Woman csoport tagjaként vált ismertté, továbbá számos musicalszerep és szóló előadás fűződik a nevéhez világszerte.

Salome Moana (Svájc) – Salome Svájcban, a Bázeli Zeneakadémián szerzett alapdiplomát és mesterfokozatot; feltörekvő improvizációs jazz-pop előadóművész, aki 2020-ban adta ki első albumát, második lemeze megjelenését pedig 2023 tavaszára tervezi.

Louis és Per Herrey (Svédország) – Louis és Per Herrey annak a háromfős fiúbandának, a The Herreysnek a tagjai, amely 1984-ben megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, ezzel olyan pályafutást indítva el, mely során 10 stúdióalbum és hatalmas turnésikerek születtek.

 

A darabok kiválasztása

Jóllehet a tavalyi program túlnyomórészt gyönyörű hangszeres darabokból állt, idén mind a hangszeres, mind az énekszámok előadására nagy hangsúlyt fektettek. Éppen ezért a gyártási csapat segítségül hívta Jenny Oaks Bakert, a tavalyi koncert fő fellépőjét, aki Kurt Bestor díjnyertes zeneszerzővel karöltve olyan kedvelt európai karácsonyi énekekhez készített új feldolgozásokat, amelyek tükrözik a hangverseny különleges témáit.

    • Nyitány – Zenekar
    • Tu Scendi Dalle Stelle – Naura
    • Nu Tändas Tusen Juleljus – Herrey fivérek
    • Ó, szép fenyő – Gebauer házaspár
    • Holly & Ivy – Salome
    • Ó, jöjjetek, hívek – Tyndale-Biscoe házaspár
    • Karácsonyi harangok – Gruppman házaspár
    • Örvendj, világ – Ruth
    • In The Bleak Midwinter – Alex
    • Finálé: O Holy Night – mindenkivel közösen

Amikor az előadókat a hangverseny számukra legkedvesebb részéről kérdezték, többen is az O Holy Night című karácsonyi klasszikus Bestor általi feldolgozását említették. Erről a darabról Jack Tyndale-Biscoe zongoraművész azt mondta: „Abban bízunk, hogy mindenki aki hallgatja – különösképpen az utolsó számot –, legyen az a hitünket valló vagy más barátunk, indíttatást kap majd arra, hogy áhítatosabb érzései legyenek az emberiség történelmének azon bizonyos szent estéje iránt; hogy érezze, amint nagyobb világosság tölti el a lelkét és a szívét, miközben a Szabadító ajándékára gondol; továbbá  és legfőképpen, hogy fokozott szeretetet érezzen, amikor a karácsonyi időszak lényegén, a hálán és az ajándékozáson elmélkedik.”

A helyszín megtalálása

Időnként csak az ismeretlenbe tett első lépés után jelenik meg a jó irányba vivő ösvény. Így történt ez az idei hangverseny esetében is. Az elképzelés az volt, hogy olyan helyszínt kell találni, amely egyedi módon kapcsolja össze a nézőket Jézus korával a Római Birodalom építészeti emlékei által. Az ismertebb olasz látványosságok azonban sajnos túl költségesek lettek volna. A szereplők kiválasztása során Cordrayt bemutatták Ruth Lorenzónak, Spanyolország egyik legfényesebb csillagának. Ő mutatta meg neki az UNESCO azon világörökségi helyszínét Méridában, ahol egy római kori, Krisztus születése előtt 25 évvel alapított tartományi főváros romjai is találhatók. Számos egyeztetést követően, idén októberben a kormányzat engedélyezte, hogy a római kori építészet e darabkája szolgáljon a felvételek hátteréül.

A helyszínnel kapcsolatban Alex Sharpe szólista ezt mondta: „Lélegzetelállító volt ennek spanyolországi, méridai római körszínháznak hangulata; azonnal visszarepített az időben. Ahogy ott álltam a színpadon és a csillagok alatt énekeltem, könnyebben el tudtam képzelni Máriát és Józsefet a szerény körülményeik közepette a Szabadító világrajövetelekor, és azt, hogy milyen reményteli várakozással telhetett meg a levegő.”

A karácsonyi történet narrációja

A tavalyi koncertet csodásan narrálta Tomas Kofod dán színész, aki korábban Jézus Krisztust játszotta A Testamentumok című egyházi gyártású filmben. Ezúttal a gyártási csapat női hangot keresett, és nem mást választott ki a szerepre, mint Savannah Stevensont az Egyesült Királyságból, aki számos egyháztag számára lehet ismerős Jézus Krisztus egyháza bibliai rövidfilmjeiből, mint a Máriát, Krisztus anyját játszó színésznő. Stevenson „melegséggel és szakértelemmel töltötte fel a narrátori szerepét” – mondta Cordray.

Stevensonnal a fedélzeten, a területi gyártási csapat olyan helyszínek után kezdett kutatni az Egyesült Királyság területén, ahol felvehetik a narrációt. Miközben a tökéletes viktoriánus kori helyszínt keresték, helyi egyháztagok a londoni Charles Dickens Múzeumot javasolták. Ez fordulópont volt Cordray forgatókönyvének az alakulásában, aki felismerte, hogy Dickens klasszikus történetéből, a Karácsonyi énekből meríthet ihletet az íráshoz. Cordray szerint minden egybevetve „nyilvánvaló, hogy Scrooge úr utazása lelki természetű, mely által megtanul krisztusibbá válni. Hát nem ezt akarjuk mindannyian?”

A gyártási csapatnak elég korán az az ötlete támadt, hogy átgondolja, miként kapcsolódnak Krisztushoz a karácsony gyakran túlságosan világinak vélt kiegészítői (például a karácsonyfák, cukorpálcák, harangok, ajándékos harisnyák, koszorúk stb.). Ez az ötlet áthatotta az egész folyamatot, ezért is jelennek meg ezek a jelképek a programban, és ez eredményezte a módosított címet, amely így A karácsony tanúi – Krisztus jelképei lett.

A karácsony lelkületének az átélése zene által

Szerencsére a producerek számára nem bizonyult nehéznek az első A karácsony tanúi hangverseny csodálatos lelkületének a megismétlése. Ehhez az kellett, hogy a koncert mindvégig az ünnep valódi okára, Jézus Krisztusra összpontosítson. „[Az Atya] isteni szikrával áldotta meg az előadást – mondta Constanze Gebauer operaénekesnő –, hogy a hátterétől, nemzetiségétől vagy vallási hovatartozásától függetlenül mindenki átérezhesse azt.”

Az Újszövetségben Máté így ír: „Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Máté 18:20). A karácsony tanúi – Krisztus jelképei okán valóban szentek sokasága gyűlt össze az Ő nevében – a gyártási csapattól a fellépőkön át egészen a számos fordítóig, akik 31 különböző nyelven tették elérhetővé a hangversenyt. Ahogy azt ők mind egyhangúan tanúsítják, Jézus Krisztus valóban ott volt közöttük e különleges előadás alatt.

Hogyan lehet megnézni?

A koncertet angol nyelven forgatták és 31 különböző nyelven kerül bemutatásra. Az egyház hivatalos csatornáin lesz elérhető, többek között az alábbi oldalakon: a légyavilágvilágossága.org honlapot, a területi országos oldalakat, YouTube-csatornát és Facebook-oldalt, 2022. december 11-én közép-európai idő szerint 18:00 órától egészen 2023. január közepéig.

A programmal egyidejűleg a légyavilágvilágossága.org oldalon gyermekeknek és családoknak szóló tevékenységeket is közzéteszünk.

További anyagok, például egy karácsonyi szolgálati naptár, plakátok, infókártyák, illetve bemutatóvideók hamarosan elérhetőek lesznek a légyavilágvilágossága.org oldalon.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.