1995 szeptemberében ismertük meg az egyházat. Megtértek, vagyis nem beleszületett, többgenerációs egyháztag család sarjai vagyunk. Minden ismeretlen volt.
Két fiunk született addig: Levente négy-, Gergő pedig kétéves volt. Ma már öt fiunk van, közülük Levente 24 éves, Gergő (jelenleg „Elder Medveczky”) 21 éves és az Adriai Déli Misszióban, Albániában szolgál teljes idejű missziót. Árpád 16, Tibor 14, míg a legfiatalabb, Álmos Gordon mindössze négy esztendős.
A saját hitünk, Darqvist elder motiváltsága, Perry elder lelket érintő beszédei mind misszióra inspirálták a fiainkat, de a döntést önállóan hozták meg. Levente volt a családban az első, aki megkapta ezt a feladot. Az érettségi után a Utahi Ogden Misszióba kapott két évre elhívást.
A felkészülés minden misszionárius szolgálat előtt izgalmas és maradandó élmény, és már önmagában is a munka része. Üzenetet közvetít mindaztok felé, akikkel ezalatt kapcsolatba kerülnek (pl. az orvosi vizsgálatok kapcsán), vagy csak a barátok, ismerősök felé, akik közül sokan ekkor hallanak először az egyházról.
A papsági vezetőkkel való interjúk után eljött a várakozás ideje, amely csodálatos volt. A levél megérkezése kifejezetten felemelő: a boríték felbontása, hogy mi lesz benne, melyik helyszín lett kijelölve. A misszionáriussá történő elválasztás és az elindulás mind a kétszer ugyanúgy zajlott le. A repülőtér, az indulás – majd az érkezés – meghitt pillanatokat hoztak az egész családnak.
Amerika és Albánia teljesen más kultúra. Ne gondoljuk azt, hogy Utahban („Sionban”) minden tökéletes. Missziója során Levente több képet is küldött kevésbé tevékeny családok gyermekeinek megkereszteléséről. Ezek a családok a tanításokat nem tartották szokatlannak vagy újszerűnek, és a gyermekek készen álltak a Lélek befogadására.
Carlos E. Asay elder szavait idézném a Mormon könyve tanulói kézikönyvből: „Azok szeme, akik megismerték Krisztust és az Ő szabadító hatalmát, alig vagy egyáltalán nem lát fogyatkozást a misszionáriusokban, akik sokat gyalogoltak, hogy elhozzák az evangélium üzenetét.” Ez mondható el a Utahban élő, hithű egyháztagokról. Ott is voltak megtértek, akiket a gyermekünk keresztelt meg, de kevés olyan ember volt, aki soha nem hallott volna az egyházról.
Gergő – Elder Medveczky – viszont egy evangéliumra nem is olyan rég megnyitott országba indult el. Egy olyan országba, amely tőlünk nincs messze. A lakosság számára az egyház újdonság; a szokatlan, fiatal, jól öltözött misszionáriusokat hamar észreveszik, de idő kell ahhoz, hogy nyitottá váljanak feléjük. Az egyháznak ott ugyanúgy végig kell járnia a saját fejlődési útját, mint itthon.
Minden kihívás áldást vonz maga után. Az utazás Provóba – a felkészítő központba – élményekben gazdag volt mind a kétszer. Leventét egy olyan egyháztag család segítette, akikkel az elején találkozott (mivel az öltönyös, névtáblás férfi könnyen észrevehető). Így tehát Levi még Chicagóban tartózkodott, amikor egy kedves hölgytől már megnyugtató levelet kaptam, hogy a fiunkkal minden rendben van. Innentől kezdve a két év alatt sokszor kaptunk ottani egyháztagoktól interneten vagy postán kedves és biztató szavakat róla. Ezzel segített minket abban, hogy ne aggódjunk. Ott már az egyháztagok életének része a misszionáriusok támogatása, például minden estére be voltak osztva valahova vacsorázni. Ezt még nekem, nekünk is tanulni kell.
Gergőnél nem jönnek másoktól levelek, biztató szavak, csak a hitünk van abban, hogy minden rendben van. Albániában is van vacsorameghívásuk, és így lesz mit tanulni az albán konyha specialitásaiból.
Áldásainkat nem annyira fizikai, mint inkább lelki téren tudom a legjobban lemérni. A misszionárius fiainknál a lelki értékek és a saját képességeik, illetőleg a család értékének felismerése, a család odaadó szeretete olyan áldásokat hoz magával, amelyek nem mérhetők vékával sem. A misszió földrajzi helyszíne nem változtatja meg az egyén fejlődését. Ráadásul ez a fejlődés nem csak az ő osztályrésze, hanem a családé is. Sokkal jobban tudunk arra fókuszálni, aki az Úr munkáját két éven át, a napi 24 órájában végzi.
Ez a tanulás folyamata. Mióta Gergő elutazott, a tágabb családunk is elismeri a fiaink szolgálatát. Áldásnak tekintettük azt is, amikor Levente missziója során köszönő leveleket kaptunk, melyben a fiunkat dicsérik és megerősítik szeretetüket irántuk.
Egy családi esten azt kérdeztem, milyen áldásaink voltak eddig a misszió során? Árpád fiunk azt mondta, hogy „ezt ti szülők tudjátok a legjobban, mikor a fiaitok hallgatnak a tanításaitokra és elmennek misszióba”. Anyaként látom, hogy az a két év, melyet az Úr kér, a szolgálónak hozza a legnagyobb áldásokat. Levente ma ott tanul ahol szeretett volna, és azt tanulja, amiről álmodott. Tudom, hogy második fiunk is áldások előtt áll, ahogy minden egyes misszionárius is szerte a világban.
Minden nehézség (pl. a távolság) ellenére a három fiatalabb fiunkat is buzdítom, hogy menjenek misszióba, hallgatva az Úr hívására. Mi, a szüleik, már házastársakként ismertük meg az evangéliumot, de bízom benne, hogy így is lesz lehetőségünk szolgálatot teljesíteni majd.
Ez az Úr munkája! Ahogy a Tan és szövetségekben áll: „És ha… csupán egy lelket hoztok énhozzám, mily nagy lesz a ti örömötök ővele Atyám királyságában!” (T&Sz 18:15).
Ki lesz az első lélek?