Sajtóközlemény

Sarata Noua alapvető higiéniai felszereléseket kap

2017. május 12-én a Moldova Leova kerületében található Sarata Noua nevű vidéki kis falu lakosai sikeresen lezártak egy, a területükön nagy számban élő szegények, hajléktalanok és idős polgárok megsegítésére irányuló projektet.

2016 végén Tatiana Gorgos polgármesterasszony felfigyelt arra, hogy számos falubéli otthonában nincs fürdőszoba, sem tiszta csapvíz, s ennek következtében azok sem ruháikat, sem ágyneműiket nem tudják kimosni. Ezt a szükséghelyzetet felismerve a polgármesterasszony kidolgozott egy tervet, miszerint felújítanak, majd átalakítanak egy, a falu tulajdonában lévő, használaton kívüli épületet, ahol a hátrányos helyzetű lakosok hozzáférhetnek mosógépekhez.

Gorgos felvette a kapcsolatot Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza emberbaráti szolgálatot nyújtó egyik szervezetével, az UNSZ Szeretetszolgálattal, hogy segítségére legyenek a projektben. Az UNSZ Szeretetszolgálat három, egyenként 8 kg kapacitású mosógépet adományozott az új létesítménynek.

Amint a projekt kezdetét vette, a falubeliek közösen munkálkodva távolították el a régi épület rothadó padlózatát és födémgerendáit. A padlót lebetonozták, valamint beszerelték az ahhoz szükséges víz- és elektromos vezetékeket, hogy a hátrányos helyzetű falubeliek élvezhessék az új mosodai szolgáltatást.

A mosoda ünnepi megnyitója után számos kisgyermek állta körbe a gépeket, akik ámulattal figyelték a mozgásban lévő dobot a mosógép ajtaján keresztül, és lenyűgözték őket a műszerfal fényei. Sok más Sarata Noua-i gyermekhez hasonlóan számukra is csodával érnek fel ezek a gépek.

A polgármesterasszony becslése szerint mintegy 500 Sarata Noua-i lakos lesz jogosult a mosodai szolgáltatás igénybevételére – térítésmentesen.

Azonban ez a projekt csupán az első lépés Gorgos szegények megsegítésére irányuló tervében. A továbbiakban azt reméli, hogy zuhanyzók felszerelésére is sor kerül majd, hogy polgárainak lehetőségük nyíljon szappannal és meleg vízzel tisztálkodni.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.